Film ajánló

Annak ellenére, hogy szinte lehetetlen eldönteni, ki a célközönség, a film abszolút működőképes. A megtörtént eseményeken alapuló történet főszereplője Adam (Joseph Gordon-Levitt), aki 27 éves korában egy rutinellenőrzés után megtudja, hogy rákos. Adam betegsége ritka, de 50%-os esélye van a gyógyulásra, így a bejelentés után látszólag nem változik meg az élete: barátnője, Rachael (Bryce Dallas Howard), legjobb barátja, Kyle (Seth Rogen) és családja is mellette áll. A kemoterápia miatt viszont kilép munkahelyéről, és nem sokkal később barátnője is megcsalja. Bár ez már elég ok lenne a teljes összeomláshoz, Adamben továbbra is tartja a lelket Kyle, és az orvosa által ajánlott fiatal pszichológusnő, Katherine (Anna Kendrick). Ő maga is erős marad, egészen addig, míg ki nem derül: sürgősen meg kell operálni. Ötven-ötven, ismét.

A Fifti-fifti legnagyobb pozitívuma, hogy a többi, hasonló témájú filmmel ellentétben nem a drámára koncentrál, nem egy tökéletes, idilli világ omlik össze a szemünk láttára, a helyzet teljesen életszerű. Adam betegségére már az első percekben fény derül, a hangsúly mégsem a szenvedésen van, hanem azon, hogyan lehet ezzel az információval tovább élni, hogyan lehet elfogadni és megkönnyíteni ezt a helyzetet odafigyeléssel és humorral. Bár kissé unalmas, hogy a mozivásznon a hétköznapi, normális srácnak szinte mindig komolytalan, kretén haverja van, Seth Rogen jól hozza az idiótát, de a barátjáért őszintén aggódó felnőttet is. A szereposztást tehát sikerült eltalálni, még úgy is, hogy Joseph Gordon-Levitt érzelmi megnyilvánulásai sokszor alulmúlják az elvártat. A női szereplők közül leginkább Anna Kendrick emelkedik ki, pályakezdő, de a feladatra alkalmas pszichológusként, akivel együtt a szerelmi szál is megjelenik a filmben. Nem különösebben lényeges a történet szempontjából, nem is teljesen világos, hogy mikor és miért bontakozik ki, de – annak ellenére, hogy a film egyébként sem lenne kimondottan nyomasztó – jó, hogy van.

A befejezéshez közeledve abban sem lehetünk 100%-ig biztosak, hogy ez a történet valóban a főszereplőjéről szól. A sikertörténet ugyanis nem a filmbeli Adamé. Ez a sikertörténet a barátjáé, családjáé és az orvosaié, hiszen nem élni akarása és a betegség leküzdése áll a film középpontjában, hanem az őt körülvevő néhány ember, és a velük való kapcsolata. Így lényegében a happy end sem közvetlenül neki köszönhető, és ez az, ami miatt a 50/50 sem felemelő, sem inspiráló nem lett, csak egészen egyszerűen jó.  

50/50
színes, feliratos, amerikai film, 100 perc, 2011
rendező: Jonathan Levine

Somlyai Dóra