Film

A hobbit: Váratlan utazás - Kritika

2012. 12. 19. • Szerző: slawter
A hobbit: Váratlan utazás - Kritika

Kilenc éve már, hogy a fantasy-irodalom ékköve a mozivásznon is befejeztetett. Tolkien világa azonban sokkal többet rejt magában, mintsem hogy megelégedhessünk egy trilógiával - amely nagyszerűsége révén csak még jobban képes fokozni az ember étvágyát.

Hosszas huzavona után többek között ezért is született meg A hobbit: Váratlan utazás, amely azonban jóval nagyobb szerepet vállal, mint amiket az angol professzor a lapokra vetett. A kérdés már csak az, vajon Jackson újboli küldetése értelemmel és erővel, vagy méltatlan módon indul?

A Gyűrűk Ura esetében óriási feladat nehezedett a készítőkre. Adaptálni egy olyan művet, amit a világ minden részén ismernek, megbecsülnek és rajongók milliói szeretnek? Ráadásul mindezt három részben? És mégis sikerült! Új-Zélandon megszületett egy kisebbfajta csoda, amely még ennyi év elteltével se vesztett fényéből. Most viszont egész más a szituáció, egy nagyon kellemes, ugyanakkor korszakalkotónak és roppant mód kiemelkedőnek még véletlenül sem minősíthető kistestvér próbál szerencsét, amely jóval kevesebb, mint a vásznat kitaposott elődje. Kevesebb a belső, egyszerűbb a külső, mégis, bizonyos értelemben képes majdnem elérni, amit a filmtörténeti bátyja.

Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a Jackson-Boyens-Walsh trió megragadta a lehetőséget, hogy Tolkien eredeti művénél jóval többet hozzon el a nézőknek. Míg a könyv voltaképp egy meglehetősen szimpla kincsvadászos kaland, és csak részben előzmény, amely az író igazításainak hála némiképp kapcsolódik a Gyűrűk Ura eseményeihez, addig a film meglehetősen szabadon kezeli Középföldét. Az adaptációknál jellemzőbb az elvétel, azonban A hobbit: Váratlan utazáshoz szinte csak hozzáadtak. Új szereplők, helyszínek, a trilógia kiegészítő írásainak bevételi és átformálásai, inkább nagyobb, mint kisebb változtatások... Ráadásul több morális tartalom és komolyabb heroikus képek is beékelődtek a cselekménybe, amely abszolút jót tett a néhol gyerekesen mesés alapnak.
 Ezen lépések egyeseknek öncélú módosításoknak tűnhetnek, másoknak - különösen a rajongóknak - viszont isteni nektárként hathatnak, hiszen minden egyes plusz csak többet ad ebből a varázslatos világból.
Ugyanakkor Jacksonék helyenként túl sokat akartak markolni. Addig duzzasztották a könyv alapján "egyfilmesnek" tűnő kalandot, hogy az hosszúsága - ami már sokaknak elég lehet egy képzeletbeli fejlövéshez - miatt nem kívánt hordalékokat hozott magával. Nézeti magát a film, szó sincs róla, azonban még David Attenborough is zavarba jönne azon, szinte betűnkénti meséléstől, amellyel a már-már az a  bizonyos fajta unalom is felrebben az ember fejében, amely a gördülékenység ékeit már a kukában látná. Kiváló példa a fentiekre a túlnyújtott expozíció, ahol még a legfanatikusabbak is képesek lehetnek pofákat vágni a tempó csiga-mivolta okán.

Viszont, ha beindulnak az események, ami azért a mozi jelentős hányadára igaz, akkor kezdődik az ámulat, megbabonáz és magával ragad a mű. Ehhez pedig pusztán annyi kellett, hogy Jackson megint csak eltalálja a komponenseket, és a jól válogatott összetevőket egymáshoz hangolja.
A szereplőgárdára nem lehet panasz, az "új fiúk" tisztességgel teszik a dolgukat, bár a legtöbbjük jelenléte elég \"törpnyi\". Ugyanakkor mivel lehetetlen lenne több mint tucatnyi irányba szakadni - és értelmetlen is -, Jackson jól választotta ki az arany középutat. Annál is jobb ez, mert így több figyelem jutott a főszereplőt, Zsákos Bilbót megformáló Martin Freemanre. Az angol színész kitűnő választás volt az ifjú hobbit életre keltésére, minden bizonnyal még maga Tolkien is csak elégedetten bólogatna honfitársa karakterformálása.
És itt vannak még a régi jó ismerősök, akiket hatalmas öröm újra együtt látni. Ian McKellent - és a roppant kellemes meglepetést okozó Gollamot - leszámítva, aki ezúttal is pompásan alakított, a történet változtatásainak köszönhetően tűnik fel Cate Blanchett, Christopher Lee és még sokan mások - kiknek a sora a további részekben csak gyarapodni fog. Az ő funkciójuk azonban több, mint egyszerű kikacsintás a Gyűrűk Ura-trilógia, vagy gesztus a rajongók felé. Fontos szerepet játszanak a szálak összekötésében, a Középfölde sorsát érintő fenyegetés megismerésében és megértésében.



Ami pedig a külsőségeket illeti, nos, nem túlzás azt állítani, hogy a vizuális és auditív részeknél sokszor azt kívánja az \"áldozat\", hogy bár megszűnne a külvilág, hogy még véletlenül se vonják el a figyelmét a moziban.
Új-Zéland újfent leveszi az embert a lábáról, nem lehet betelni, fenséges hegyeivel, sűrű erdeivel, fagyos gleccsereivel újfent maga a megtestesült tündérország. Ha pedig hozzávesszük a  pazar díszleteket, a kifogástalan jelmezeket és a lehengerlő technikai apparátust - amely szó szerint életre kelti Középföldét, még fapados 3D-ben is -, nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni Jacksonék körítéséről. Mivel A hobbit: Váratlan utazásnak illeszkednie kellett a Gyűrűk Urához, ezért megannyi elem ismerős lehet, ami viszont csak tovább fokozza az élményt. Amikor például először szólalt meg a zene a Megyénél, és látjuk a tizenegy éve már megszemlélt helyet, amely most mégis új, bizton hiszem, hogy sokaknak dobbant egy nagyot a szíve.
Így, kárpótolva minden földi jóval, kevésbé fájdul meg az ember szíve a gyengébb pillanatokkor, amiket a háromórás játékidő magában rejt. Ilyenek főleg a túlzottan bohókás jelenetek, humorosnak szánt, de inkább kínosan gyatrára sikeredett \"poénkodások\", amelyeknél nem érti az ember, mit keresnek egy ilyen kaliberű filmben, ahol még egy is sok belőlük - a trolloknál viszont pont hogy elkélt volna egy kis alpáriság, túl okosak lettek bamba mivoltuk ellenére. Tény, hogy a Hobbit közel áll a gyermekmesékhez, de nem az igénytelen fajtából. Érdekes egyébként, hogy mintha a stáb keresné a megfelelő egyensúlyt a mese és a komolyabb fellépés között, mert a sok durva rész meglehetős kontrasztot mutat az akár gyerekfilmben is elmehető alkotóelemek között.
Az illúziórombolásból is cseppent pár Bilbó nagy kalandjába, ami még a sötét oldalt is érinti. Valaki szólhatott volna Jacksonnak, hogy ezeket inkább a kimaradt jelenetek közé kellene tenni - vagy oda se...

A hobbit: Váratlan utazást rengeteg oldalról érte támadás, már a megjelenése előtt. A legkényesebb téma a hossz körül alakult ki. Két rész még csak-csak, na de három? Ráadásul mindegyik majdnem háromórában? Peter Jackson kapott rendesen, sokan vádolták nagyzással, hogy a film csupán egy újabb munka a cégének és nem úgy áll hozzá, ahogy kéne. Eposzi szintre emelt mozgóképe azonban bebizonyította, hogy továbbra is jó kezekben van a világ egyik legnagyobb mesélőjének egy újabb története. Ugyan néha meg-meg remeg ez a kéz, benntartva azt, amit nem kéne, kiejtve hiányzó dolgokat, néha pedig túl sokáig fogja azt, amit rég el kellett volna engednie, azért az ujjak értéket rejtenek.

Ha imádod a filmeket, és elsőként szeretnél további filmajánlóinkról értesülni, lájkold Facebook oldalunkat:


 


Szerző:
slawter
Győr
Férfi
1991
Követem

« Előző cikk
Következő cikk »
A tökéletes mű – A nyomorultak - filmajánlóA tökéletes mű – A nyomorultak - filmajánló
Alig akad olyan, aki nem ismerné Jean Valjean és Javert főfelügyelő szívszorítóan tragikus és becsületes küzdelmét, vagy ...
Démoszthenész másképpen - A király beszédeDémoszthenész másképpen - A király beszéde
Hosszú ideje A király beszéde volt az egyetlen mozifilm, amit moziban voltam hajlandó megnézni. Az azóta eltelt időben gyakran ...

Legnépszerűbb cikkek »
Vámpíros film – Alkonyat fanoknak kötelezőVámpíros film – Alkonyat fanoknak kötelező
Mi is lehetne hálásabb feladat annál, mint amikor egy kasszasiker filmből paródiát készíthet valaki. Az Alkonyat filmek ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: