Film

Berki Beáta interjúja Dr. Stőhr Lóránttal

2010. 06. 01. • Szerző: BB

Kávészünetben leültünk beszélgetni a filmről. Dr. Stőhr Lóránt a Zsigmond Király Főiskola Filmtanszékének docense matematika tanári diplomája megszerzése közben egyre nagyobb érdeklődéssel fordult a film iránt ezért párhuzamosan végezte a Színház- és Filmművészeti Egyetemet mozgókép tudományi szakon.
S.L.: Eredetileg matematikusnak készültem de hamar rájöttem, hogy nem nekem való a matematika ilyen fokú, teljes életet megkívánó művelése. Váltottam, átmentem tanári szakra és mivel közben a film iránt is egyre erőteljesebben érdeklődtem, párhuzamosan elkezdtem a filmes tanulmányaimat. Filmesztéta-dramaturg diplomát szereztem, majd doktori disszertációmat a szerzői filmes melodrámából írtam, amiben azt vizsgáltam, hogyan használják a melodrámát a filmszerzők, Fassbinder, Wong Kar-wai, Lars von Trier hogyan alakítják saját, személyes stílusuk részéve ezt a műfajt.
 
- A Zsigmond Király Főiskolán több éve tanítod a filmes tárgyakat, (ha jól tudom matematikát nem), és előző félévben indult a filmklub. Mi volt a cél ezzel a kezdeményezéssel?
 
- Igen, már két éve tanítok a főiskolán. Ami a filmklubot illeti, az elsősorban nem tantárgy. Valójában az a célja, hogy egyfajta közösséget teremtsen, hiszen a filmvetítések kapcsán a legkülönbözőbb szakos hallgatók találkozhatnak egymással és véleményt cserélhetnek. Így nemcsak a filmelmélet vagy a filmkritika iránt érdeklődők, filmes szakirányokról érkezők, de a ” lelkes amatőrök” véleményét is meghallgathatom. A különböző beállítottságú hallgatók különféle nézőpontjainak találkozása akár erős vitákra is ad lehetőséget, ami számomra nagyon érdekes.
 
-Mi alapján állítod össze a levetítésre kerülő filmek listáját?
 
- Egy témát kiválasztva sokféle stílusú, különböző nemzetiségű filmet próbálok bemutatni. Sok esetben provokatív filmeket is választok, ennek köszönhetően élesebb lehet a vita. Ha nincsenek titkok a filmben vagy nem generál sarkos véleményeket, akkor öt perc után hazamegy mindenki, mert nincs mit hozzáfűzni az első megszólalók véleményéhez.
 
- Mennyire próbálsz  egy széleskörű rálátást adni a film iránt érdeklődőknek a filmtörténet kiválóságaiból és mennyire fontos a magyar film bemutatása?
 
- Az a célom, hogy az elmúlt 30-40 év filmművészetének sokféle irányzatából mutassak be érdekes vagy jelentős alkotásokat, persze közel sem annyit, mint amennyit szeretnék. A magyar filmnek hangsúlyos szerepe van, viszont ha csak magyar filmből állna a filmklub programja, akkor talán kevesebb érdeklődő lenne a tárgyra. Sajnos, a magyar filmmel kapcsolatban él az a negatív előítélet, hogy az befelé forduló művészkedés. Remélem, hogy fel tudom hívni a figyelmet a filmklubban és a magyar filmtörténet órákon a magyar filmek értékeire. A kortárs európai film órán is próbálok picivel nagyobb hangsúlyt fektetni a magyar filmre, mint a többi nemzet filmjeire.
 
- Véleményed szerint miért alakult ki általánosságban véve negatív vélemény a magyar filmről?
 
- A magyar film a 60-as évektől kezdve elsősorban szerzői filmet jelentett. A rendezők célja az volt, hogy a francia újhullám törekvései nyomán személyes történeteket, személyes stílusban meséljenek el. Csakhogy a 60-as években még a mozi általános szórakozási forma volt, nem jellemezte a közönséget az a megosztottság, ami most, hogy vannak artmoziba és vannak multiplexbe járó filmfogyasztók, ezért abban az időben egy Jancsó-filmre még százezrek voltak kíváncsiak. Mivel a hetvenes és még inkább a nyolcvanas években elterjedt a televízió, megjelent a videó, már nem a mozi jelentette az egyedüli audiovizuális szórakozási lehetőséget. A rendszerváltásig viszont nem alakult újjá - egyes próbálkozások ellenére - a 30-as, 40-es éveket jellemző populáris filmgyártás, ami konkurenciát teremthetett volna a tévében és videón fogyasztható szórakoztató audiovizuális termékeknek. A rendszerváltás még nehezebb helyzetbe hozta a magyar szerzői filmet, mert jelentősen bővült a választék az audiovizuális termékekből, ráadásul a film mint művészet az egész világon defenzívába került. A 90-es évek művész filmjei valóban elég borúlátó, sötét, depresszív hangulatúak nyílván nem függetlenül attól, hogy mi jellemezte az akkori közállapotokat: egyfajta apokalipszis utáni hangulat, a Kádár-kor egzisztenciális biztonságot nyújtó puha diktatúrájának szétmállása és szétesése. A kilencvenes évek társadalmát a tömeges munkanélküliség, az addig biztosnak hitt értékek, életvezetési elvek, ideológiák elodálódása, jellemezte. A művészfilmek áttételesen erre az apokaliptikus állapotra reflektáltak, amit érthetően kevesen nézték élvezettel végig a mozikban, hiszen elég volt az embereknek megélni a problémáikat a mindennapjaikban, nem akartak még a mozivásznon is ezzel szembesülni. Ugyanakkor a 90-es évek elenyészően kevés populáris filmje (a Sose halunk meg, A miniszter félrelép, a Csinibaba) meglepően nagy sikert aratott, ami arra utalt, hogy a magyar közönség számít a hazai szórakoztató filmekre. 2005 körül aztán jelentősen felfutott a magyar populáris mozi, mostanra nagyjából fele-fele a magyar közönségfilm és a művészfilmek aránya. A magyar filmeseknek mégis nagyon nehéz visszanyerni a közönség bizalmát vagy újra utat találni hozzájuk. Túl erősek az előítéletek. A magyar filmen a 80-90-es évek óta rajta ragadt, hogy nyomasztó és sötét, noha a kétezres évek fiatal rendezői részben már más, közvetlenebb, derűsebb hangfekvésben szólaltak meg, mégsem találnak utat a közönséghez, ami talán a magyar film marketingjén és a nézők műveltségén is múlik. Ha az alapvető szocializációs eszközt a kereskedelmi televíziók és az általuk vetített televíziós sorozatok, bulvárdokumentumok jelentik, akkor onnan elindulva elég nehéz lesz megérteni Pálfi György vagy Hajdu Szabolcs konvenciókat áttörő filmjeit.
 
- Mennyire ronthat tovább  ezen  a helyzeten, hogy a magyar film nem tud lépést tartani a technika fejlődésével sem anyagilag, sem a szaktudás tekintetében. Az amerikai filmek olyan látványvilágot tárnak elénk, és ezzel olyan hatást gyakorolnak a nézőkre, amit egy magyar stúdió belátható időn belül biztosan nem fog produkálni.
 
- Ez az egész európai film problémája, amely mindig is inkább a realizmus oldalán állt, legyen ez társadalom vagy a tudat történéseinek minél pontosabb rekonstruálása. Az amerikai film ezzel szemben mindig a mítoszokra épített, kevésbé a realizmusra, ezért a hetvenes-nyolcvanas években könnyebben át tudtak állni arra az újfajta látványosságteremtésre és attrakciókeltésre, amivel a közönségét – a videó, a dvd és az internetes letöltések korában is – megtarthatták. A mozizás ma már a valóságtól teljesen elszakadt élmények befogadását jelenti. A néző azért ül be a moziba, hogy mindenféle látványossággal és hangi élménnyel elkápráztassák. Ezt az újfajta attraktivitást megteremtő technikai megoldások rendkívül drágák, amire csak a hatalmas tőkét koncentráló hollywoodi stúdiók képesek. Erre jó példa az Avatar, ami egyrészt műfajilag a sci-fi és fantasy film hatásos keveréke, másrészt 3D technikával forgatott mozi. A néző a látványvilág révén mindenféle olyan motorikus és zsigeri élményt élhet át, amit a valóságban nem tud (és valószínűleg nem is szeretne) kipróbálni. Az attrakciók azonban egy roppant primitív történetre vannak felfűzve. Az indiánfilmek sémája ismétlődik: a vadnyugatra jön a fehér ember, el akarja pusztítani az indiánokat és meghódítani a földjeiket, majd lassan rájön az értékeikre, elfogadja őket és beilleszkedik közéjük. Ami rendben is lenne, ha egy erőszakmentességet hirdető filmben a fő attrakciók nem az akciójelenetek lennének, a vadászatok valamint emberek, gépek és fantasztikus lények véres harcai. Az európai film nem tud versenyezni a látványcentrikus amerikai mozival – de többnyire nem is akar, mert nem hisznek az európai rendezők az efféle mesékben. A hollywoodi filmeket ideálnak tekintő rendezők pedig előbb-utóbb elmennek Hollywoodba
 
- Mire képes akkor az európai film?
 
- Az igazán eredeti alkotók a stílusukkal tűnnek ki. Almodóvar például sajátos, vonzó, latinosan szenvedélyes stílust és humoros, érzelmes történetmesélést talált ki, ami az egész világon hatásos.
 
- Ki az a magyar rendező, aki sajátos stílusával el tud érni ilyen hatást?
 
- Pálfi György, Hajdu Szabolcs, Fliegauf Benedek eredeti stílusú rendezők, de még mindig csak egy szubkultúra ikonikus alakjai. A 2010-es Filmszemle győztese a Bibliotheque Pascal, amelynek látványvilága kifejezetten vonzó, nem a naturalista földhözragadtság jellemzi, s mégis, tartok tőle, hogy kevesen fogják megnézni. Ami a populáris filmet illeti, ott viszont a műfaj a döntő, nem a rendező személye. A magyar filmben egyértelműen a vígjáték bizonyul nyerőnek.
 
- Nem azért, mert a magyar közönség leginkább erre lenne kíváncsi? Azért megy moziba, hogy szórakozzon és kikapcsolódjon.
 
- Igen, de ugyanez a magyar közönség elmegy az amerikai horrorra és a sci-fire is, azokra a műfajokra, amiket drága volna itthon előállítani. De még az olcsóbb műfajok sem sikeresek, lásd a Halálkeringő című thriller óriási bukását. A vígjáték egyeduralmát nemcsak az okozza, hogy a látvány terén nincsenek olyan igényei, mint az akciófilmnek vagy a horrornak, hanem az is, hogy nem kellenek hozzá erős mítoszok. A magyar populáris film problémája, hogy Magyarországon nehéz mitizálható helyeket találni (a 8. kerületet próbálták, de nem sikerült), és szinte lehetetlen igazi hősöket alkotni. A vígjáték azért tud működni, mert nem hősök, hanem csetlő-botló, átlagemberi tulajdonsággal rendelkező, humoros figurák kellenek hozzá. De kiből lesz hős egy magyar akciófilmben? A rendőrökből? A magyar rendőr a szocializmus antihőse.
 
- Ezért is volt annyira sikeres a Kontrol, a BKV ellenőr szintén antihős.
 
- Igen, de mondj egy olyan embert, akit hősként tisztelhet az ország? Egy olyan foglalkozást, amelynek nagy a presztízse és mitizálható? Az újságíró, amint nyomoz? A harmincas években játszódó Budapest noir című krimiben működik, de egy jelenkori magyar film noir-ban?
 
 - Nem tudok, majd megkérdezek egy szociológust. A magyar film sikerét szerintem az is megnehezíti, hogy rosszul forgalmazzák őket. A Filmszemle fődíjas filmjét két művészmoziban játsszák, míg a közönségdíjas Köntörfalakat nem játsszák multiplexekben.
 
- A forgalmazás nagyon bonyolult kérdés. Minden film bemutatóját megelőzően alapos marketingre volna szükség, hogy a film úgy legyen tálalva, mint amit mindenképp érdemes megnézni a moziban. A mozilátogatási szokások ugyanis gyökeresen megváltoztak. Ma moziba az megy el, aki valami nagy élményre vágyik. Az Avatart látni kell, mert arról írnak, mert mindenki arról beszél, és még akkor is megnézem, ha személy szerint nem érdekelnek az ugráló, nagy, csúnya lények.
 
- Szeretnék párhuzamot vonni a magyar film és a multiplexek, valamint a harmadéves filmszakon végző hallgatók vizsgafilmjei és a főiskola között. Miért nem lehet a végzős hallgatók kisfilmjeit egy ZSKF filmfesztivál keretein belül bemutatni? Egyrészt, hogy más hallgató is láthassa akár kritizálja azokat. Másrészt, hogy a hallgatók, akik megcsinálták vélhetően életük első filmjét, átélhessék kicsit a „mozi” nyújtotta élményt. Olyan atmoszférát és hangulatot teremteni a vizsgafilmjeik vetítésekor, amit a film megérdemel. Ez is csak fantázia kérdése, minden más adva van. Lehetne közönségdíj, legjobb férfi- női alakítás és természetesen a filmszemle fődíjasa.
 
- Jó ötlet…ezt most megvettem…. Tényleg fontos, hogy lássuk, ismerjük egymás munkáit, így (is) tudunk dialógusra lépni egymással. Végül is a film nem más, mint a vizuális kommunikáció egyik leghatásosabb médiuma.
 
Képek a szerzőtől:Berki Beáta (B.B)

 


Szerző:
BB
Bp

1974
Követem

« Előző cikk
Következő cikk »
Ha/Ver (Kick-Ass)Ha/Ver (Kick-Ass)
Egy újabb amerikai lúzerfilm? Nem egészen, de valami olyasmi. Szuperképesség nélküli szuperhősök VS. Maffia... ...

Legnépszerűbb cikkek »
Vámpíros film – Alkonyat fanoknak kötelezőVámpíros film – Alkonyat fanoknak kötelező
Mi is lehetne hálásabb feladat annál, mint amikor egy kasszasiker filmből paródiát készíthet valaki. Az Alkonyat filmek ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: