- Nem a faluban született. Hogyan vetődött erre a vidékre?
-Esztergomban születtem, majd Beledbe költöztünk szüleim munkája miatt. Győrbe jártam az egészségügyi szakközépiskolába. Ott szereztem általános ápolónői és asszisztens végzettséget. Dénesfán kezdtem el dolgozni az öregek napközi otthonában, mint intézményvezető.
- Az eredeti végzettségétől mára eléggé eltávolodott. Miért került a fuvarozási szakmába?
- Férjhez mentem és 1988-ban megszületett a fiam. GYED után még visszamentem Dénesfára dolgozni, ahol négy évet töltöttem el, majd ismét várandós lettem a lányommal. A GYED lejártával egy évig munkanélküli voltam. Mivel a férjem akkor már fuvarozással foglalkozott, én is belecsöppentem a kamionos világba.
- Nehéz volt elkezdeni egy vállalkozást?
- Nehéz. 1996-ban alapítottam a betéti társaságomat, ami gabonatárolással és szállítmányozással foglalkozik Jákfán. Emellett volt a férjemnek egy másik fuvarozási cége, amit gyakorlatilag én vezettem. Közben megszereztem a belföldi árufuvarozói végzettséget. A raktározási, gabonatárolási feladatokat továbbra is férjem látta el. A fuvarozás a kezdeti időkben nem ment könnyen. Régi IFA teherautókkal kezdtünk dolgozni a hegyfalui TÜZÉP-en ahonnan szenet, cementet és fát szállítottunk a házakhoz. Mikor a környező településeken sorra bekötötték a gázt, megrendeléseink rohamosan csökkentek. A fejlődés érdekében az IFA-kat hitelből vásárolt, külföldről behozott, használt kamionokra cseréltük. Ezekkel indult a belföldi fuvarozás a Nestlé büki gyárába. 2003-ban jutottunk el arra a szintre, hogy már új teherautókat tudtunk venni. Ettől fogva apró lépésenként fejlődtünk és fejlődünk ma is.
- Hány emberrel dolgoztak a kezdetekben, s hány munkatársnak ad most munkát a cég?
- Kezdetben két sofőröm volt, jelenleg nyolcan ülnek naponta a volán mögé. A betéti társaságban dolgozik még két ember, ők a gabona előkészítésében, rakodásában segítenek. Ha pedig búza betakarítás van, akkor további négy-öt ember áll rendelkezésre.
- Milyennek látja a jelenlegi gazdasági helyzetet egy magyar kisvállalkozó?
- Elég jól megy az üzlet, bár a fuvardíjból származó bevétel kevesebb, mint hat évvel ezelőtt, a költségek pedig folyamatosan nőnek. Jelenleg csak Olaszországba fuvarozunk a Nestlének. Olaszország és Bük között általában oda és vissza is van rakomány az autókon. Ritka az, hogy üresen érkezik vissza kamionunk. Ha több a kifelé irányuló fuvar, mint amennyi árut Bükre akarnak küldeni, akkor szlovén kikötőből szoktam szóját hordani Győr-Moson-Sopron megye különböző településeire.
- Előfordul, hogy minősége miatt külföldön nem vesznek át egy-egy magyar szállítmányt?
- Hogyne. Most a kukoricával vannak gondjaink, a Nestlé gyakran nem veszi át. Ilyenkor továbbküldöm az autót úgy 100-150 kilométer távolságra, ahol már ezt a minőséget is elfogadják.. Ez azonban komoly veszteség, mert ilyen esetekben elmarad a vissza-fuvar, ami bevételkiesés.
- A gyórói kocsma is az ön tulajdona. Miért adta bérbe?
- Vendéglátói és üzletvezetői végzettségem is van. 2000-ben vettem meg a kocsmát, négy évig tulajdonos és alkalmazott is voltam egyszemélyben. Jó jövedelmet hozott, de a kamionos vállalkozást is vezetni kellett, nem bírtam volna párhuzamosan a rengeteg munkát, ezért a kocsmát inkább bérbe adtam.
- Fiatalként így képzelte el az életét?
- Igazából nem is képzeltem el semmit. Először gyerekekkel akartam foglalkozni, utána a fodrászat érdekelt. Aztán ahogy hozta az élet, úgy sodródtam. Azt azonban elmondhatom, hogy amibe belekezdtem, abból igyekeztem kihozni a maximumot.
- Férjétől elvált és fiát egy balesetben elveszítette. Miként sikerült talpra állni? Kérdezhetek erről?
- Igen, bár nem könnyű beszélni róla. A mai napig nem tudtam és nem is fogom feldolgozni fiam elvesztését, de nem tehettem mást, a munkámba temetkeztem. Soha nem voltam egyedül, lányom és a munkatársak sokat segítettek. A férjem is mellettem állt, de ő teljesen másként dolgozta fel a történteket. Elváltunk. Megkértem gondolkodjon el a vállalaton, én teljesen lemondtam volna róla, de aztán megegyeztük. A vállalkozásommal továbbra is teljes odaadással foglalkozom, hiszen több család egzisztenciája is függ a sikerétől. Más, komolyabb céljaim már nincsenek. Lányom jövője izgat, neki szeretném megkönnyíteni az életben való elindulását.








