Maga a produkció rendkívül inger gazdag: soha egy pillanatra sem áll meg az élet a színpadon. A negyven profi artista nem csak kiváló tornász, hanem igazi művész is. Itt minden mozdulatot, minden lépést, még az ujjak tartását is átjárja a távol-kelet szelleme. Nem is beszélve a színes, pompás ruhákról, kellékekről, no meg persze a mesterin elkészített arcfestésekről. A Fen és Mo szavak egyébként arcfestést jelentenek.
A csapat előadása az erő és hajlékonyság demonstrálásával indult, majd az „Ittas Szépséget” csodálhattuk meg. Aki a részeges mesterek kultuszát esetleg ismeri, tudja, hogy Kínában az ivást komoly misztika övezi és a részeges Kung-Fu, ma már számos ággal büszkélkedhet. A Szépség persze minden mozdulatot, így a pohár képletes ürítését is fantasztikus látvánnyá varázsolta. Elképesztő hajlékonyságával, tánccal fejezte ki a rítust.
Ezek után felgyorsultak az események. Egy kínai harcos Kung-Fu formagyakorlatot mutatott be, melyet ruganyosságával, a határozott ütések és rúgások táncmozdulattá formálásával fordított le a cirkusz nyelvére. Alig, hogy távozott máris újabb katonák sorakoztak fel. Játékos, majomszerű mozdulataikból, csak az avatott szem ismerhette fel, hogy ez a Kung-Fu, állatokat utánozó stílusaira utal. A sereg gyűrűjében, varázsbotját követhetetlen sebességgel pörgetve jelent meg a Majomkirály. A Majomkirály legendája sok ezer éves történet, ami Jackie Chan-t is megihlette. Filmjében: A tiltott királyságban a győzedelmes hőst Jet Li alakította. Itt a cirkuszi katonák persze saját értelmezésükben mutatták be a legendás harcokat. Több méteres magasságokban lévő karikákon ugrottak, száltóztak át, sebesen pergő kötelek közt cikázva „mesélték el” a Majomkirály történetét.
Majd egyre másra következtek a látványos attrakciók: egyensúlyozás ernyőkkel és több tucat karikával, kalapzsonglőrködés kínai módra, ezt biciklis bemutató követte, majd az a produkció zárta a fellépést, mellyel a csapat világbajnokságot nyert a párizsi cirkuszfesztiválon. Az egyik artista székeket helyezett egymásra, amiken aztán erőelemeket mutatott be. A székek egyre magasabbá tornyosultak, mígnem a rajta fél kézen egyensúlyozó tornász lába már elérte a Cirkusz mennyezetét. A látványt az élőzene fokozta.
Az előadás végén magát a Majomkirályt, Liu Wei-t kérdeztük:
- Szinte minden attrakcióban meg-megmutatkozik némi Kung-Fu. Ezt a művészetet te a cirkuszi munkád mellett sajátítottad el?
Nem, már 6 évesen meg kellett ismerkednem különféle Kung-Fu irányzatokkal. Maga az iskola, ahova jártam speciálisan erre helyezte a hangsúlyt.
- Állatokat utánzó és részeges Kung-Fu stílusokat is láthattunk ma. Te melyikhez állsz a legközelebb.
- A kedvencem a Shaolin Kung-Fu
- És mikor kerültél a cirkuszhoz?
- Tizenöt évesen. Tehát akkor már sok-sok éve foglalkoztam harcművészettel, ami nagyon hasznosnak mutatkozott itt.
- Gondolom rengeteget edzel. Hogy néz ki egy napod?
- Minden nap reggel hétkor kelek. Lemegyek és futok pár Kilométert. Aztán, mikor hazaérek, nekilátok az erősítésnek: fekvőtámaszokat nyomok, felüléseket csinálok és sokat húzódzkodom. Aztán reggelizek és bejövök a Cirkuszba gyakorolni.
- Főleg az ugrásokat és a koreográfiát?
- Igen. Illetve a bot pörgetését. Ebédelek aztán délután is gyakorlok, edzek. Kb. napi 8 órát tréningezek.
- És a táplálkozásra is nagyon oda kell figyelned?
- Zöldségeket és gyümölcsöket szoktam enni, illetve jó sok rizst, de nem mondanám, hogy diétázom. Az egészséges életmód mindenesetre nagyon fontos nekem: nem dohányzom és nem is igen iszom.
- És a társulat többi tagja?
- Ugyanez mondható el róluk is.
- Tehát nem diétázol? Mondd, szoktál csokoládét enni?
- Szoktam. Máshogy képzelem el a helyes táplálkozást, mint az európaiak. Én nem vonom meg magamtól például a csokoládét, annyit eszem, amennyi jól esik, de ha látom, hogy itt-ott felszedtem pár dekát, akkor egyszerűen még többet eddzek.
- Lehet ennél többet edzeni?
- Igen, hogyne!
- Volt már, hogy megsérültél a nagy hajtásban?
- Sajnos igen. A térdem kificamodott, a lábfejem is elrepedt már, illetve egyszer csuklótörést szenvedtem.
- Mi a célod itt a társulattal? Mi az álmod?
- Nekem már fiatalon megadatott, hogy bejárhassam a világot. És azt hiszem, nem vágyom többre. Az álmom tehát nem az, hogy még magasabb babérokra törjek, hanem, konzervatív kínai férfiként az, hogy megházasodjak, és saját családot alapítsak.
- Majd ha már fizikailag megterhelő lesz 3 métereseket szaltózni?
- Nem. Még két-három év és új életet kezdek.
- Ma este te játszottad a Majomkirály szerepét. Ő egy fontos, legendás személy. Mit jelent számodra, hogy te alakíthatod őt?
- A Majomkirály története legendáink közül talán a legismertebb. Mindenki tudja ki volt. A kínai gyerekek mind azt játsszák, hogy a király seregében harcolnak. A Majomkirály egy olyan, legyőzhetetlen, varázserőkkel rendelkező Kung-Fu mester, akinek végtelen a hatalma. Bármit megtehet. Botja csodákra képes. De bármit tesz is, mindig a jót védelmezi, és mindig sikerrel küzdi meg a gonoszt. Végtelen megtiszteltetés, hogy én alakíthatom a Majomkirályt.
- Köszönjük az idődet és a fergeteges estét!
Nagyfügedi Gergely
Jegyvásárlás: http://fnc.hu/jegyvasarlas.html










