Film ajánló

A rák korunk népbetegségének számít, talán éppen ezért is nehéz vonzóvá tenni a témát, kiváltképp a mozgókép nyelvén. A Fifti-fifti azonban rendhagyóan közelíti meg e tárgykört: a film minden pillanatából árad az őszinte optimizmus, az életigenlő gondolkodás, még úgy is, hogy a főhős, a Joseph Gordon-Levitt által alakított Adam feje fölött csúnyán összecsapnak a hullámok; egy rutinellenőrzés során daganatot diagnosztizálnak nála, majd barátnője megcsalja, mindennek tetejébe a családi légkör sem épp felhőtlen: Alzheimer-kóros apjával, valamint túlságosan aggódó édesanyjával nem igazán tud dűlőre jutni, de még legjobb barátja, a kretén Kyle (Seth Rogen) társasága sem épp a megfelelő környezet a gyógyulásra.

A történet kevés váratlan fordulatot szolgáltat, mi több, egyes szálak meglehetősen kiszámíthatóak, a játékidő alatt azonban ez egyáltalán nem zavaró, hála a forgatókönyv hihetetlen pontosságának és csiszoltságának. A Will Reiser által kreált szövegkönyv hemzseg az őszinte, életszagú dialógusoktól, melyekkel valószínűleg az is fog tudni azonosulni, aki még nem találkozott hasonló szituációval. A szkripthez a színészi játék is alkalmazkodik; Joseph Gordon-Levitt nem sziporkázik a szerepben, hiszen nem is erre van szükség; tökéletes hitelességgel formálja meg a fiatal rádiós szerkesztőt, akinek az életében egy szempillantás alatt következnek be radikális változások. Alakításának köszönhetően nagyon könnyű azonosulni a karakterrel. Seth Rogen szabadabban mozoghat a tahó barát szerepében, a humort szinte kivétel nélkül az ő jelenetei szolgáltatják, ám a figura jóval több egy felszínes idiótánál: Rogen a számára testhez álló bohóckodás mellett életre tudja kelteni az érzelmeit elnyomó, keménynek mutatkozó, ám mindenki másnál odaadóbb barát karakterét is. A két szereplő viszonya ettől válik ízig-vérig hitelessé: kapcsolatuk, melyet a vérbeli bajtársiasság vezérel, túljátszásoktól és kliséktől mentes. A férfiakon kívül Anna Kendrick is kiemelendő, aki elbűvölően bájos, fiatal pszichológusként remekel.

A (főképp Seth Rogen szájába adott) könnyedebb szófordulatok kiválóan asszisztálnak a drámai vonal mellbevágó eseményei mellé. Ennek, és persze a végig optimista hangvételnek köszönhetően a film kevésbé, sőt, egyáltalán nem lesz depresszív hangulatú. Egy keserédes történet kerekedik, mely számos ponton képes megríkatni az edzettebb közönséget is. Az ütemre sem lehet panasz, Jonathan Levine rendező úgy tűnik, ért az érzelmi hullámvasutakhoz, a film ugyanis fél perc leforgása alatt a legszélsőségesebb reakciók kiváltására képes. A Fifti-fifti őszinte, szívmelengető, kellemesen életszagú dráma, melynek befogadása cseppet sem egyszerű, ámde jótékony hatású; egy filmes terápia.
Varga Ákos