Talán ennek köszönhető a temérdek turista, akiket nyári időszámítás szerint egyáltalán nem, vagy csak alig tudsz megkülönböztetni a bennszülött pécsi lakosságtól. Talán kicsit többet költenek, és elsőre nem érted mit karattyolnak, koktélt szürcsölnek, paprikás csirkét esznek nokedlivel (mer’ hát az mekkora hungarikum már) és kultúrpolgárt játszanak a Vasarely Múzeumban. Csodálkozva pislognak a keresztre a Dzsámi tetején – mert igen, nálunk ez is megtörténhet – és buzgálkodva fotózzák a faleveleken még a levéltetűt is.
Az emberek manapság azt hiszem, kellőképpen nem járnak nyitott szemmel a világban. Például én voltam idén egy fesztiválon – lepődj meg, a feszt színhelye legújabb kedvencem, Pécs – ahol az emberek egy bizonyos csoportja játszva akart látszani. Érted?! Akartak.
Erre jön velem szemben egy ilyen újságíró forma fazon, aki csak úgy mellékesen megkérdezi, van-e valami botrány a rendezvényen, mert sajnos a sajtó manapság csak arra harap. Gondolataimban hosszú Colombo kabátot viseltem, amit egy váratlan pillanatban kettényitok, és egy ultra éles macsétával három különböző méretű darabkára hasítom a figura tenyérbe mászó képét.
Ugorjunk át egy következő jelenetre (kezdem magam egy Quentin Tarantino film főhősének érezni). Pécsi Nemzeti Színház. Már harmadik napja zsongás bent a színházban, a színpadon, és minimum 50 méteres körzetben az előttünk elterülő téren. Szeretem!
Jelmezes emberkék rohangálnak (és itt most nem a hajléktalan bácsira gondolok, aki napok óta Edda slágerekkel „szórakoztatja” a publikumot).
„Melyik öltözőbe kell mennem?” „Jesszus! Van nálad egy pótgomb?” „Hol a büfé, valakit megölök egy kávéért!” „Látta valaki a szolnokiakat?”„Azonnal színpadra, nyomás!”
5 napig tart a varázs, és mindenhol ott vagyunk. Aki él és mozog, külföldi, magyar, média, politikus (csak a főbb állatfajokból), az mind tudja, kik vagyunk, és mit akarunk.
Botrányt akartok?! Fotók százezreit, amit otthon mutogathattok Udo bácsinak vagy Carmen néninek?
Tessék, csak tessék, itt vagyunk. 1100-an, 8 náció gyermekei, hallatjuk a hangunk, megmutatkozunk, Játszva Látszunk. Fogyatékosok vagyunk. Egytől egyig tehetségek, önálló világegyetemek, kapuk egy őszinte világba. Csak ne toporogj már kint…
Nézd, gyere velem! Fogom a kezed, csattogtathatod a fényképeződ is, bánom is én, tudod, hogy éppen a nikotin-vágy beszél belőlem, aljas leszokás! Már megint… Mindegy is.
Szóval! Itt nagy dolgok történnek, zene, tánc, színpadi játék,... miegymás, nem mondom el mind, még a végén megunod.
Pécs, 2011. június 23-27. Játszva Látszom – Speciális Művészeti Fesztivál.
Ő sem egészen fogyatékos, és én sem teljesen ép. És Te?! Fagyizol tovább, vagy …
