A bár olyan fagyos élményekre vágyó látógatók számára nyújt maradandó emléket, akik szívesen kóstolnak hideg finomságokat, ámulnak csillógó jégszobrokon és berendezéseken.
Ebben a szórakozóhely-különlegességben (mely más országokban már igen nagy népszerűségnek örvend) a vendég egy olyan környezetbe kerül, ahol minden jégből van: a falak, a bútorok, szobrok, de még az akvárium és a pohár is, amiben a jeges koktélokat szolgálják fel.
Az utcáról a bárba lépve egy hangulatos recepciónál találjuk magunkat, Az első meglepetés már itt éri a kedves vendégeket! A bejárattól nem messze egy ismerős arcba botlunk, ő nem más, mint az Ezeréves Sólyom kapitánya, a világűr fenegyereke Han Soló! Nem elírás, hiszen az Ice Bar-ban található a legendás Csillagok Háborúja sorozat Solo kapitánya karbonitba fagyasztva úgy, ahogyan azt a Birodalom Visszavágban Vader nagyúr tette vele!
Mondanom sem kell, hogy minden Csillagok Háborúja rajongó szíve megdobban ilyen találkozáskor, és ha azt is hozzáteszem, hogy a fagyasztott űrcsempész az az eredeti forgatási kellék, amit a Birodalom Visszavágban használtak, és ami a filmben is látható, akkor az öröm teljessé válik. Ez utóbbi tényt a Lucasfilm Ltd. hivatalos tanúsítványa bizonyítja.
Az űrhőssel történt fényképezkedés és a belépőjegy megvásárlása után, egy kevésbé divatos, de a funkcióját tekintve annál hasznosabb modern „eszkimó” öltözetet kapnak a vendégek. A mozgás így nem lesz könnyű, de nem is az a cél. A zsilipkamra szerű ajtón átjutva egy különleges világ tárul szemünk elé. Mintha a szekrényen át a fagyos Narniába kerülnénk. Itt minden valóban jégből van, a falak, a kanapék, a székek, a szobrok, az akvárium, a hangszerek és még a bárpult is. Miközben a vendégek felfedezik a bár világát, a rádióból a legújabb slágerek szólnak.
Miután minden különleges berendezési tárgyon és dekoráción elcsodálkozott a tisztelt vendég, megkóstolhatunk egyet a jégpohárban felszolgált italkülönlegességek közül, hiszen a belépő ára tartalmaz 1 koktélt is! Nehéz a választás, mert több, mint 20 féle ital közül választhatunk, de bármelyiket is válasszuk, nem fogjuk megbánni. Egy jó tanács: ha további italt rendelnénk, kérjük azt már meglévő poharunkba, hisz az idővel egy kicsit mindig több fér majd bele.
Ha már kellőképpen átfagytunk és a távozás mellett döntünk, kinnt újabb meglepetés vár ránk. A vendéglátók ugyanis minden kedves látogatót, egy forró és pikáns kukoricakrém levessel várnak, melyet vétek lenne kihagyni.
Az Ice Bar-ban minden a különleges élmény szolgálatába van rendelve. Még a bár ügyvezető igazgatóját is Klíma Dénesnek hívják! Nem vicc!
Nagy Sándor István
Itthon
Jégbe fagyva -Megnyitotta kapuit Magyarország első jégbárja!
2012. 01. 23.
NSI16, jégbár, Ice Bar, Narnia, Csillagok háborúja, Han solo, koktél, ajánló, programajánló, jégbár budapest

Az idei tél még igazából nem mutatta ki foga fehérjét, ezidáig elkerült minket a vastag hótakaró és a tartós fagy. Aki azonban a „valódi télbe vágyik” és nem riad vissza egy kis fagyoskodástól, annak jó hírrel szolgálhatunk: Megnyitotta kapuit Magyarország első jégbárja, az Ice Bar!
Beküldő:
› Jégbe fagyva -Megnyitotta kapuit Magyarország első jégbárja!
› Egyenruhások a pályán: Filmet forgattak napjaink katonasportolóiról.
› Folklór és a Funky találkozása: Bemutatkozik a FolkFunk Superstars.
› Interjú egy 1956-os hős rendőr, hadtörténész unokájával
› Film készült a világrekorder vitéz Sinka Brigitta magyar sakkmester életéről
› Egyenruhások a pályán: Filmet forgattak napjaink katonasportolóiról.
› Folklór és a Funky találkozása: Bemutatkozik a FolkFunk Superstars.
› Interjú egy 1956-os hős rendőr, hadtörténész unokájával
› Film készült a világrekorder vitéz Sinka Brigitta magyar sakkmester életéről
Legnépszerűbb cikkek »
Vásárolj akár ingyen webshopunkban: szerezz levásárolható Szeretnél olcsóbban hozzájutni a kiszemelt termékhez?Ahány Like-ot kapnak beküldött írásaid, képeid, tízszer annyi pontot ...
Értékeld a cikket!
3.71 (17 szavazat)
Hozzászólások
Új hozzászólás beküldése:
Marco Polo tok Roccanova2290 Ft.
PQI microSD 2GB3290 Ft.
Silicon Power SDHC 8GB Class65390 Ft.
Panasonic DMC-S1EP-K Fekete27490 Ft.
EMTEC M313 2GB Párduc USB Pen Drive4290 Ft.

Ki kapja idén a "legjobb rendező" Oscar szobrocskát?

