Egészen véletlenül találkoztam a könyvtár polcán Jostein Gaarder A történetárus című művével, de hamar rájöttem: közös életünk hosszabbra nyúlik majd a hátlapon található ismertető elolvasásánál.
Előszeretettel böngészem az „Olvasóink ajánlották” felirat alatt található könyveket – nem csak azért, mert már kipróbált és jónak vélt alkotásokat keresek, hanem azért is, mert egyszerűen kíváncsi vagyok, mit osztanak meg másokkal az olvasók: itt leltem rá erre a gyöngyszemre is.
Miként a bevezetőben már utaltam rá, Gaarder egészen újszerű cselekménnyel lepi meg a közönséget. Az író több gyerekkönyv, regény, illetve novella szerzője, ezek azonban számomra eddig ismeretlenek voltak így sajnos nincs lehetőségem összevetni A történetárust az író korábbi könyveivel.
A valamivel több, mint kétszáz oldalas mű főhőse egy egészen sajátos személyiségű, ám nem feltétlenül szimpatikus lélek, akit rendkívül élénk fantáziával áldott meg a sors. Péter hallatlan örömöt lel különböző történetek kitalálásában, mind nagyobb érdeklődésre számot tartó sztorik lejegyzésében, valódi regények megalkotása iránt azonban nem érez vonzalmat. Gyerekként az iskolai házi feladatok elkészítéséből csinált üzletet, felnőtt korában pedig szinopszisokat ad el ötletszegény, de tehetséges íróknak, akik ezután kidolgozzák azokat, s kész regényeket dobnak belőlük piacra. Tevékenysége hamar sikeres lesz, s túlmutat szülőhazája, Norvégia határain is. Péter, mint szürke eminenciás, pókként szövi hálóját a '70-es évek irodalmi világában, azonban nem engedi, hogy a fonalak összefussanak: minden ügyfele kivételezettnek érzi magát, s azt hiszi, ő a történetárus egyetlen pártfogoltja.
Gaarder a címszereplő kisgyermekkorától fogva tárja elénk Péter életének alakulását, mégis távol marad a monumentalitástól. Az író úgy mutatja be több évtized eseményeit, hogy az közben nem válik vontatottá, épp ellenkezőleg: a remek érzékkel kiválasztott mozzanatok izgalmas képet alkotnak. Remek vonása a regénynek, hogy egy összeesküvés-elmélet megalkotásával nem csak az irodalmi élet kulisszatitkaiba enged betekintést, de Péter vívódó lelki világa, csapongó szerelmi élete és a sosem elért boldogság iránti vágya is kirajzolódik előttünk. Mindehhez kiváló táptalajt biztosít, hogy Gaarder végig egyes szám első személyben vezeti a cselekményt, talán apellálva ezzel az olvasó naivitására is, hisz remek szórakozás eljátszani a gondolattal: a történet akár igaz is lehet. Ahogy fentebb már említettem, a főhős személyisége általában nem megnyerő az olvasó számára. A „Pók” önhittsége és a végletekig tartó őszintesége nem csak a regény cselekményében, de gyakran azokban a néhány oldalas elbeszélésekben mutatkozik meg, amelyeket a történetárus néhány pillanat alatt talál ki, s bocsát eladásra.
A „Pók” kettős személyiségének küzdelmei végül egy rövid, de legalább olyan drámai szerelemben csúcsosodnak ki. A szálak találkoznak, s a mű utolsó lapjain Péter elképesztő felismerésre jut az életével kapcsolatban.
Az olvasók ajánlották, és én sem tehetek másképp. Jostein Gaarder regénye egy mesés, de egyben valóságos világgal ismertet meg bennünket, egy sok szempontból az átlag fölött álló, mégis esendő zseni történetében.
Szurovecz Illés
