Nem húzom az időt, vágjunk bele a közepébe. Merre jártál mostanában, miket láttál?
Idei évemet valamelyest befolyásolják holmi banálisnak tűnő, ámde figyelmen kívül nem hagyható tényezők. Így a tervezettnél némiképp gyakrabban járok bizonyos színházakba, mert sosem lehet tudni, hogy mi lesz.
Miért? Mi történhet? Mely színházakra gondoltál?
Bármi megtörténhet. Persze mindenki tudja, aki színházak közelében jár, hogy a politika a kelleténél sokkal jobban belerondít ezen szféra ügyeibe. Így például többször váltok jegyet a Nemzeti előadásaira. De ott lóg a levegőben például a József Attila Színház és a Mikroszkóp Színpad is. Viszont van olyan színház is hazánkban, ahol a következő években nem szándékozom sűrűn megfordulni.
Hol van ez a színház?
Az teljesen lényegtelen. Nyilván nem értek egyet minden színházi ember gondolataival, terveivel, de megpróbálok nem ítélkezni előre, mielőtt még bele sem kezdett a megvalósításba.
Szóval fő a béke. Gondolod, hogy más szakmabeli és néző is így áll hozzá?
Nem tudom, hogy állnak hozzá mások. Béke nincs, nem is lesz és talán nem is cél. Ez a színházasdi különösen jó terep érdekes viták generálására. Állandóan izzik körülötte a levegő. Ez izgalmas lehet akkor, ha mondjuk valamelyik előadásról van szó, és veszélyes akkor, ha például pénzkérdéseket, színházigazgatókat érint.
A Nemzeti Színház körül most elég nagy a zűr...
Most egész türhető, de persze holnap lehet valaki bedob egy jól csengő demagóg mondatot a nép közé, amire az gyanútlanul ráharap.
Vagyis igazságtalan, ami ott zajlik?
Ami ott zajlik, az rendkívül érdekes, szerintem nagyon erős évad. Ezzel kapcsolatban épp most nyugodtam meg. A POSZTra beválogatott 15 előadás közül 3 Nemzetis. Ha már a hozzáértők is így gondolják, biztos van benne valami. Úgy látszik, a minőség és a botrány egyenesen arányos egymással.
Ez tényleg figyelemre méltó. De felmerül a kérdés, hogy van-e értelme ennek az egésznek? Értem ezalatt például a különböző fesztiválokat, újszerű előadásokat. Érdekli-e a nézőket a színház ennyire? Tud- e hatni az emberekre?
Hogyne tudna. Ezért találták fel, legalábbis gondolom én.
Persze, de én hatás alatt most nemcsak az önfeledt szórakozást, nevetést értem, hanem például könnyeket, árulkodó nesztelenséget. Együtt tud-e mozogni a közönség egy komolyabb, mélyebb tartalommal bíró előadással is? Van-e igény erre itt nálunk?
Ezt a kérdést, feltételezem azért tetted fel, mert hallottál, vagy tapasztaltál egyet s mást.
Valóban ritka az, amikor egy töményebb, sűrű, elgondolkodtató darab igazán működni tud. Egy hosszú munkanap után nem biztos, hogy a néző szellemileg annyira éber, a színész is ember, ő sem lehet mindig a topon. Egy mélyebb előadás esetén pedig minden pillanat fontos, na meg persze nem árt egy kicsit látni is, nemcsak nézni. És igen, színikritikusaink is mondják, hogy az ilyen performanszok kevésbé népszerűek hazánkban. Az közönség igényét viszont lehetne alakítani.
Minek, ha ez így is működik, és alig lehet jegyet kapni az előadásokra? Nem jó ez így, ahogy van?
A színháznak kutya kötelessége haladni a korral. De mi nagyon le vagyunk maradva más európai országoktól, és nemcsak a nyugattól. Képzelj el 3 halmazt. Az egyik a közönség, a másik maga a színház, a harmadik pedig a mindenkori hatalom. Legutóbbi tolja maga előtt a színházat, amely egyre távolodik a közönségtől. A 3 halmaz között pedig apró pontokként ütköznek össze-vissza a színikritikusok és különböző színházi társaságok, de befolyásuk nem nagyon van. A színház pedig nem tud fejlődni, nem igazán tudja közönségnevelő feladatát végrehajtani, pedig ez lenne a legfontosabb célja.
Vagyis nemcsak az, hogy kikapcsolódást nyújtson?
Az attól függ, mit értesz kikapcsolódás alatt. Én személy szerint azért járok színházba rendkívül meglepő módon, hogy színházi élményben legyen részem. Nevetek, sírok, hallgatok, figyelek, sodródom. Különösen szeretem, ha egy előadás megbök, provokál, felráz, szembesít. Nem ad választ, nem mutat utat, de feladja a labdát.
Szóval nem kedveled a könnyed, szórakoztató darabokat?
Dehogynem. A változatosságot kedvelem. Ami nem nagyon lesz a jövőben, ha így folytatjuk. Nincs pénz, a színházi emberek a biztosra mennek, nem mernek kockáztatni. Ahhoz pedig, hogy a közönségnevelésnek eredménye legyen, hosszú időre, türelemre, kitartásra is szükség lenne. Ezt hallottam a szakmabeliektől.
Mégis mit tud tanítani, mire tud nevelni a színház?
Csak azt tudom elmondani, hogy én mit tanultam tőle. Először is szembesültem azzal, hogy mennyire fontos a jelen. Egy könyvet lapozgathatsz, egy filmet pörgethetsz arra, amerre akarsz és annyiszor, amennyiszer akarsz. De a színházban soha egyetlen pillanat sem fog megismétlődni, hiába nézed újra, az valamiben már más lesz. A sokféle előadásnak köszönhetően nyitottabbá és érdeklődőbbé váltam, nem félek gondolkodni és véleményt formálni. Végül de nem utolsó sorban olyan alkotásokkal, irodalmi művekkel találkoztam, amiket azelőtt nem ismertem. De ez még nem a közönségnevelésről szól. Az valami olyasmit takarhat, ami segítségével picit megtanulhatnánk teátrálisan gondolkodni, másképp megközelíteni a darabokat, hogy jobban megértsük.
Meglehetősen furcsa és néha cinikus interjúalanyom már rohan is tovább, nehogy lekésse az esti előadást.
