Hogyan is kezdődött? Eugene F. Lally tanulmányával 1970-ből, amiben a digitális álló- és mozgókép rögzítésének lehetséges módszereiről értekezik, ötleteit felhasználták a NASA mérnökei is. A Texas Instrument kezdett el kísérletezni a gép megépítésével 1972-ben, ám soha sem készültek el vele.
Több szerencsével járt Steven Sasson, a Kodak egyik mérnöke. Egy szörnyet épített, amit már létező készülékekből épített össze: egy analóg-digitális átalakító a Motorolától, egy Kodak szupernyolcas kamera lencséjét, és a Fairchild Seminconductor apró CCD-chipjét használta fel. A tápfeszültséget 16db NiCd akkumulátor biztosította. Így 1975-ben megszületett a digitális fényképezőgép. Ez év decemberében Sasson és feletesse elkészítette az első felvételt az egyik laboros kollégájukról. Az első képen csak a haj körvonalait lehetett kivenni, az arc teljesen elmosódott. Megmosolyogták, és javasolták dolgozzon még kicsit rajta. De már tudta a megoldást: kicserélt pár vezetéket, és máris láthatóvá vált az asszisztens arca.
Az elektronika a képet egy magnókazettára rögzítette, a 100 sort 23 másodperc alatt. A kép felbontása 0.01 megapixel volt (10.000 pixel). További 23 másodpercre volt szükség, hogy egy speciális lejátszóval a 100 sort 400 sorra interpolálják, és videojellé alakítsák, így a fekete-fehér kép már megjelenhetett egy tv képernyőjén.
1978-ban szabadalmaztatta találmányát.
A Kodak vezetősége nem igazán lelkesedett az új találmányért, mivel bevételük legnagyobb része éppen a filmeladásokból származott. Ezért inkább a megvalósult ötletet jó mélyre elsüllyesztették. Később így nyilatkozott: “A prototípusom akkora volt, mint egy nagyobb kenyérpirító, de a műszaki emberek imádták. Mivel nem használt filmet, a menedzsment reakciója annyi volt, hogy ‘csodás, de ne mesélj róla senkinek.’” Amikor megkérdezték, mikorra várható a nagyközönség számára is elérhető változat így felelt: „Moore törvényéből kiindulva 15-20 év”. Nem sokat tévedett, az első digitális fényképező, ami számítógépes file formátumban készített képet a Fuji DS-1P volt 1988-ban. De még ezt sem forgalmazták az Államokban.
Steven Sasson a mai napig a Kodaknál dolgozik.









