Film

Prometheus - Kritika

2012. 07. 25. • Szerző: slawter
Prometheus - Kritika

Már az első információmorzsák érkezésekor heves parázsviták és véleménycsattogtatások övezték a Prometheust. A miért teljesen nyilvánvaló, hiszen az év egyik legjobban várt filmje azon nagy kérdést feszegette, hogy vajon minden idők egyik legjobb sci-fije folytatódik, egy ígéretesnek tűnő előzménnyel, avagy csupán egy pofás reklámfogást találó művel van dolgunk, amely némi hamiskás rásegítéssel igyekszik toborozni az embereket.

 

Hogy az említett variációk közül melyik teljesedett be? Érdekes mód mindkettő. Ugyanakkor sajnos korántsem úgy, ahogy azt Ridley Scottól elvárhatná az ember.
Pedig az alap meglehetősen érdekesnek és ígéretesnek tűnt. 2089-ben néhány tudós összeköttetést talál a régmúlt kultúrái között, pontosabban azok képi emlékeiben: egy bolygórendszer térképét, amely földönkívüli lények egykori tevékenységére utal a Földön. A kutatók meggyőzik Peter Weylandet (Guy Pearce), a Weyland-Yutani Társaság fejét, hogy finanszírozza útjukat az űr távoli szegletébe, hogy kideríthessék, mik azok a lények, akiket őseink láttak és ami a legfontosabb: vajon a "teremtőknek" nevezett lények választ adhatnak a legnagyobb kérdésekre?
 
Nos, hála a sok helyen kissé logikátlan és kevés gázzal, sajnálatos mód bőven a biztonságos tempóban haladó forgatókönyvnek a szereplőkhöz hasonlóan a néző sem kap minimális magyarázatokon túl egyebet. A Prometheus jóval több "Miért?"-et vet fel, mint amire kapacitása van mondandóból, ráadásul ezek többsége nem több az emberi kíváncsiság alsó szintjein helyet foglaló tucat kérdéseknél, amelyeket már sokan és sokféleképp ellőttek.
Aki pedig arra számított, hogy legalább az okfejtések képesek lesznek igazolni a látszatot, miszerint a Prometheus egy nagyon is okos film, az csalódni fog. Senki se várjon 2001: A Space Odyssey magasságokat, vagy olyan tartalmat, amely akár pedzegettni tudná a sok kiváló celluloid-gyöngyszem magasra helyezett mércéjét, Ridley Scott alkotása talán még a rajthoz sem állhatna ilyen ellenfelek ellen, interpretálása és meglehetős súlytalansága csupán épphogy elég a film két órás játékidejére.
Mi a helyzet az érem másik oldalán? Az Alien sorozat rajongóit az angol rendező talán még pisztollyal a kezében sem volna képes meggyőzni, hogy  ne kedvencükhöz mérve tekintsenek a Prometheusra. Számos utalást és ami a legfontosabb, indoklást tartalmaz a film, amelyek többsége jó és elfogadható kikacsintás az elődök felé. Kulcsszerepet játszik az első részből jól ismert idegen űrhajó, valamint titokzatos legénysége, a társaságról is megtudunk pár dolgot, de ami a legfontosabb, kapunk egy kis ízelítőt a savas vérű szörnyetegekről is.
Viszont előzménynek ez így kevés összességében, egy függetlennek szánt filmbe pedig már sok. Hiszen a koca nézők, főként azok, akik nem is látták az említett sorozatot, nagy valószínűséggel nem fogadják be a látottakat, a fanatikusoknál pedig borotvaélen táncol a mozi.
 
 
Ha már szóba kerültek Ridley Scott előző munkái, nagyon sajnálatos, hogy a Prometheusnál szinte teljes mértékben mellőzte azon apropót, ami miatt gyermekei valóban elvarázsolták a nézőt, ez pedig a hangulat. Míg hol a karfát markolva, dobogó szívvel a torkunkban izgulunk, hol pedig a hőst bőszen buzdítva egyesülünk vele, addig most a néző könnyűszerrel teljes mértékben kívülállónak érezheti magát, ami keserű gyengepontja a filmnek. Pedig a Prometheus mindent elkövetett, hogy érdekesnek és változatosnak mutassa magát. A rendező próbálta minél több zsánerrel feltölteni művét, van itt akciótól kezdve horrornak szánt elem, sőt még némi romantikát is kapunk. Ugyanakkor mintha Scott mester bizonytalanul, kapkodva hordta volna egymás után a komponenseket, amelyek képtelenek voltak egy remekül működő, valóban elismerésre méltó egészet alkotni, mint a film egyéb részei.
Holott a fentieknél sokkal több potenciál volt a Prometheusban, amit a két legerősebb pont, a színészek és a látvány bizonyít a legjobban. Sikerült egy olyan jól működő csapatot összehozni, amelynek egyes tagja képesek voltak roppant meggyőző, de legalábbis teljes mértékben megfelelő alakítást nyújtani. Akit csakis magasztalni lehet, az a David nevű androidot életre keltő Michael Fassbender, aki talán eddigi legjobb formáját hozta. Ő a Prometheus egyik nagy pozitívuma, aki a gépet képes volt úgy megtölteni - többek HAL 9000 és David Bowie jótékony hatását is tettenérhetően -, hogy a legközpontibb karakterré váljon és ellenszenves mivolta ellenére is kedvelhető legyen. Vele próbálja meg felvenni a versenyt Noomi Rapace, aki Elizabeth Shaw kutató bőrében bzton pályázhat a "második Ripley" elnevezésre, még ha alul is marad Sigourney Weaverrel szemben. Ő jelképezi magát az embert, tudásra vágyó, esendő mivoltában, aki küzd ha kell, érez, amikor itt az ideje, mindezt pedig kellően jó játékkal. A többi szereplő erősen mellékvágányon tevékenykedik, szerencsére nem bagatelizálva el a dolgot, mindenki képes volt legalább korrekt munkát végezni, különösen a fagyos Charlize Theront, aki szolgál majd egy kis meglepetéssel.
 
Amibe pedig végképp nem lehet belekötni, az a lehengerlő vizuális csoda, amit a Prometheus a magáénak tudhat. Akármennyire is elcsépeltnek hangzik, Ridley Scotték álleejtően fantasztikus látványvilágot hoztak létre. A CGI és a hagyományos díszletek kiváló elegyet alkotva késztetik folyamatos ámulatra a nézőt, amire az igényesen adagolt 3D csak rátesz egy lapáttal. Az idegen bolygó kietlensége, a teremtők titokzatos épülete, az űrlények megjelenése, valamint az emberek űrhajója stílusos és ami a legszámottevőbb, hiteles munka, amely rengeteg stúdió dédelgetett álma, egyszersmind biztos pont a közönség pénzének megszerzésére,.
Kétségtelen, hogy a Prometheus jól fog szerepelni a pénztáraknál. Ez elsősorban az őrületes "látnivalónak", valamint az óriási hypenak lesz köszönhető. Másodsorban annak, hogy nem lett rossz film. Azonban Ridley Scott mintha ugyanabból a folyóból akart volna meríteni, mint amiből a múltban is tette, azonban a kezén maradt vízcseppeken kívül szinte semmit sem tudott kihalászni magának. Ennek az eredménye pedig egy, az átlagnál jobb, viszont a várakozásokkal -  és a mesterrel - szemben alulmaradt film lett, amelyet külsőségei miatt még így is ajánlott moziban megnézni, csakhogy emlékezetes és Ridley Scott nimbuszát tovább fényező művet ne várjon senki.
 
Ha imádod a filmeket, és elsőként szeretnél további filmajánlóinkról értesülni, lájkold Facebook oldalunkat:

Szerző:
slawter
Győr
Férfi
1991
Követem

« Előző cikk
Következő cikk »
Fennsíkok csavargója (High Plains Drifter) - 1973 DVD ajánlóFennsíkok csavargója (High Plains Drifter) - 1973
"Vigyázz magadra! Tőled mindenki fél, és az nagyon veszélyes. – Az emberek csak attól félnek, amit saját magukról ...
A csodálatos Pókember - kritikaA csodálatos Pókember - kritika
A stúdiók a millenium után kitüntető figyelmet szenteltek a világot és annak lakóit folyamatosan megmenteni óhajtó, emberfeletti ...

Legnépszerűbb cikkek »
Vámpíros film – Alkonyat fanoknak kötelezőVámpíros film – Alkonyat fanoknak kötelező
Mi is lehetne hálásabb feladat annál, mint amikor egy kasszasiker filmből paródiát készíthet valaki. Az Alkonyat filmek ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: