A REC 2 tulajdonképpen ott folytatódik, ahol az első véget ért. A karantén alá helyezett bérházba egy kommandós egység érkezik tisztogatásra, illetve a rejtélyes fertőzés epicentrumának felkutatására. Kapnak maguk mellé egy bizalmas információk birtokában lévő, titkolózó orvos szakértőt, akinek segítségével megkezdődik a ház egykori lakóinak likvidálása. A helyzet azonban kezd elfajulni, így a maroknyi csapat tagjai vállvetve küzdenek az életben maradásért, miközben az ominózus helyszínről egyre sötétebb titkok derülnek ki.
A sztori egyszerűségével nem is lenne baj, zombis horror esetében nem a történet hivatott elvinni a hátán a filmet. Az alkotók azonban próbálják megmagyarázni az előzményeket, és egy olyan, erőltetett vallási katyvasszal etetik meg közönségüket, amely nem csak logikátlan, de sok esetben röhejes is. (például, a házba kerülő orvos szakértőről kiderül, hogy pap, aki fegyver nélkül, szentbeszéddel szelídíti meg a fertőzötteket…) Így az első részre jellemző misztikum szinte azonnal köddé válik, gyakran pedig öniróniába csap át. Az eseményeket ismét szimpla videokamerákkal rögzítették, továbbá néhol a kommandósok sisakjára erősített szerkezetek segítségével értesülünk a történésekről. Az ötlet jó, a megvalósítás azonban jócskán alul múlja az előző opuszt: a spanyol rendeződuó rengeteg ziccert hagy ki a kamerakezeléssel kapcsolatban, ezzel párhuzamosan pedig jelentős mértékben csökken a félelemfaktor is. Míg az első rész esetében sokszor játszottak a néző idegeivel 1-1 zombi felbukkanása előtt, a REC 2- ben alig akad olyan jelenet, amely félelmetesnek nevezhető. Az előbb említett, apokaliptikus töltetű magyarázatot pedig túl sokáig, már-már szájbarágósan fejtegetik, emiatt kevesebb az akció, ergo, a film nem elégíti ki célközönsége igényeit. A koncepció életképtelenségét valószínűleg a készítők is érezték, ezért a játékidő felénél egy újabb történeti szálat szőttek az egyre laposodó filmbe. A szereplőbővítés viszont csak sótlan párbeszédeket és újabb kínos pillanatokat szült, akciót és izgalmat semmiképp. Újra találkozunk azonban az első részben megismert riporter csajjal, így a film utolsó harmada legalább nem fullad teljes érdektelenségbe. Annál inkább a végjáték, amely egy jól előkészített, ám szánalmasan megvalósított csavar, illetve egy flashback jelenet, amely újabb kérdéseket vet fel a fertőzésekkel kapcsolatban.
A REC 2 az első rész gyatra utánzata, nem több egy lélektelen önismétlésnél, amely még elődje pozitívumait is képes feledtetni. Anyagilag természetesen hatalmas sikerre számíthat, ám az előkészületben lévő harmadik epizódot már nem árt fenntartásokkal kezelni…
Hangok: magyar: Dolby Digital 5.1; spanyol: Digital Surround (DTS); spanyol: Dolby Digital 5.1;
Feliratok: magyar
Képformátum: 16:9
Extrák:
- Interaktív menü
- Közvetlen jelenetválasztás
- Előzetes
- Így készült:
- Vér (0:50)
- Effektek (2:16)
- A külvilág (1:21)
- G.E.O (1.42)
- Képgaléria
- Filmajánló (REC)
Film ajánló
REC 2 - DVD ajánló
2012. 01. 03.

A Blair Witch Project (1999) által keltett hírverés után közel 10 évvel kezdtek el újra a mozikba özönleni az áldokumentarista stílusú, kézi kamerákkal rögzített, visszafogott költségvetésű, hatásvadász elemekkel operáló filmek. Ezek egyike volt a váratlanul bankot robbantó spanyol zombis horror, a REC, mely egyszerű (de eredeti) történetével és klausztrofób hangulatával világszerte vitathatatlan helyet szerzett 2007 legjobb alkotásai között. Ahogy pedig várható volt, közel két év alatt el is készült a folytatás, mely egyértelműen az előző rész sikerét szándékozik meglovagolni.
Beküldő:
› 'A jól megcsinált dolog jobb, mint a jól elmondott.' - kritika a Némafilmes-ről
› Szükségtelen felvarrás
› Az élet fája
› Filmbe oltott terápia 50% dráma, 50% humor, 100% hitelesség
› REC 2 - DVD ajánló
› Másnaposok 2 - DVD ajánló
› Fertőzés - Hipochonderek horrorja
› Csirke, törpe, örömlányok avagy a Soerii & Poolek formáció
› Drive - Gázt!
› Förtelmes főnökök - ajánló
› Élve eltemetve
› A majmok bolygója: Lázadás - filmajánló
› Scott Pilgrim a világ ellen
› Rendezői portré - Zack Snyder; az extravagáns effektek és lassítások fanatikusa
› A szemüveges dumagép: Interjú Szöllősy-Csák Gergellyel
› Rendezői portré - M. Night Shyamalan: Az indiai filmmágus tündöklése és hanyatlása
› Super 8 - filmajánló
› Quentin Tarantino: Becstelen Brigantyk könyvajánló
› Transformers 3.
› Szükségtelen felvarrás
› Az élet fája
› Filmbe oltott terápia 50% dráma, 50% humor, 100% hitelesség
› REC 2 - DVD ajánló
› Másnaposok 2 - DVD ajánló
› Fertőzés - Hipochonderek horrorja
› Csirke, törpe, örömlányok avagy a Soerii & Poolek formáció
› Drive - Gázt!
› Förtelmes főnökök - ajánló
› Élve eltemetve
› A majmok bolygója: Lázadás - filmajánló
› Scott Pilgrim a világ ellen
› Rendezői portré - Zack Snyder; az extravagáns effektek és lassítások fanatikusa
› A szemüveges dumagép: Interjú Szöllősy-Csák Gergellyel
› Rendezői portré - M. Night Shyamalan: Az indiai filmmágus tündöklése és hanyatlása
› Super 8 - filmajánló
› Quentin Tarantino: Becstelen Brigantyk könyvajánló
› Transformers 3.
Legnépszerűbb cikkek »
Vámpíros film – Alkonyat fanoknak kötelezőMi is lehetne hálásabb feladat annál, mint amikor egy kasszasiker filmből paródiát készíthet valaki. Az Alkonyat filmek ...
Értékeld a cikket!
3.4 (42 szavazat)
Hozzászólások
Új hozzászólás beküldése:
Sony DSC-W610 Zöld33990 Ft.
Wintech Optikai mini M-1019 USB fekete1890 Ft.
Fuji Finepix Z35 almazöld23990 Ft.
Varta Power góliát 2 3000mAh3590 Ft.
Fuji Finepix JX200 fekete28990 Ft.

Miről írnál szívesen? Melyik eseményen vennél részt leginkább?

