A Tetovált lány Fincher-féle újrájával kapcsolatban már jóval a bemutató előtt feltette a kérdést a legtöbb filmes fórum: mi értelme van az alig három éve készült svéd alkotást feldolgozni, illetve mit is lehet hozzátenni az, egyébként korrekt színvonalú és élvezetes eredetihez. Tudvalevő, hogy a remake-láz nem ismer határokat (hál' istennek már a Dirty Dancing-é is készül), David Fincher személye azonban némi bizakodásra adott okot. Itt jön a képbe a fentebb említett Gus van Sant-féle Psycho: Fincher, hasonlóan a francia rendezőhöz nem igazán találta a saját hangját a készítés során. Így aztán a Tetovált lány első másfél órájában biztonsági játék folyik: csak jelentéktelen változások vehetők észre, ez pedig a legrosszabb módszer, amit remake-forgatás során alkalmazni lehet. Persze, a történet kötött, és érthető hogy az amerikai stáb próbált hű maradni Stieg Larsson könyvéhez, a gond csak az, hogy mindezt már a 2009-es svéd változat is megtette.
A játékidő második felében már többször érezhető a rendezői és forgatókönyvírói kísérletező kedv, melynek sok esetben meg is van az eredménye; egyes jelenetek, például Blomkvist kínzása, vagy az ominózus autóbaleset, hatásosabbak és profibbak a svéd filmben látottaknál, a befejezés pedig logikusabb és némileg kiforrottabb, ami szintén jó pont. Sőt, a színészi alakításokat sem érheti panasz. Daniel Craig remekül hozza Mikael Blomkvist bukott újságíró karakterét, bár az is igaz, hogy semmi érdemit nem tud hozzátenni Michael Nyqvist 2009-ben elvégzett munkájához. Rooney Mara teljesítményével is hasonló a helyzet, a profi casting, és persze a lelkiismeretes színészi munka eredményeként a kémia viszont sokkal jobban működik a két főszereplő között, mint az eredeti filmben.
Az elkerülhetetlen összehasonlítás során felmerülő legnagyobb különbség azonban nem kézzel fogható; a Tetovált lány-nak nincs hangulata, a 2009-es filmben végig megbúvó feszültség és rideg skandináv virtus teljesen kihalt az újraforgatás során annak ellenére, hogy az amerikai stáb nem száműzte más helyszínre a történetet. Fincher rendezői tehetsége és vizuális érzéke megkérdőjelezhetetlen, a színészi játék rendben van, a technikai megvalósítás (főleg az operatőri munkára gondolva) kifogástalan, az összhatás mégis messze elmarad a svéd változattól. Nem is igazán rossz filmnek nevezhető a Tetovált lány (e tekintetben talán kevésbé helytálló a Psychó-val való összevetés), hanem inkább lélektelen, amolyan tisztes iparosmunkának. Ezzel végül is nem lenne semmi baj, ha nem egy Fincher-alkotásról lenne szó, ami ráadásul remake is. A lelkiismeretesség, illetve az egyediség ambíciójának szinte teljes hiánya miatt meglehetősen hamar el lehet feledkezni a néhány pozitív vonásról is, így aztán a tetovált lány hálátlan randipartnerré válik: nem éri meg a rá áldozott pénzt.
Varga Ákos
Pályázz te is: Küldj cikket bármelyik Oscar jelölt filmről!
