Csalódnia kellett. A csinos libát valaki igencsak erőszakos módon vette le a lábáról. Vízszintesen feküdve, köröskörül fagyott forgács-vérében kellett rádöbbennie, hogy ez megtörténhetett.
A kérdés több mint jogos: miért? A puszta vandalizmus bár a mindennapi ember szemében egyszerűen tiszteletlen rombolás, addig más elméletek szerint igenis érthető célok által vezérelt tett. Harmat László, a Magyar Taekwon-do szövetség megalapítója könyvében a deszkák, téglák ököllel való széttörését fontos pszichológiai élménynek mutatja be. Aki puszta kezével széttöri a látszólag öklénél keményebb téglát, az áttöri az anyagiasság falát, győzedelmeskedik az ember az anyag felett.
De valljuk be, kicsi a valószínűsége, hogy ezen olimpiai sportág magyar ágának 60 éves megalapítója rúgta volna szét azonos korú haverjaival a várost díszítő libát. De valaki széttörte a lábait ez tény.
Továbbra is kérdezem: miért? Nem tudhatjuk, de pár választ a következőképp tudnék elképzelni?
- „Azért mert túl nagy volt. Egy igazi liba akkora, mint ez fekve.... Lefektettem.”
- „Stírölte a csajomat!”
- „Agresszívnak tűnt. Most már nem árthat senkinek.”
- „Micsoda? Ő jött nekem.”
- „Szerintem csak alszik.”
- „Halottnak tetteti magát, hogy ne vágják le. Szánalmas próbálkozás.”
- „Szanaszét tapostam!! Hogy mé’? Há, figyu! Azé’ me’... Hogy mondjam el úgy, hogy te is megértsd... Egyszerűen én a naturalista, realista, természethű, méretarányos ábrázolásmódot preferálom. Egyszerűen nem tudom akceptálni, hogy terünkön egy ilyen elnagyolt, neokompjúterizált szimbólikával borított produktum került prezentálásra! Hát szétrúgtam!”
Akármi volt is az indok, az eset elgondolkodtató és egy kicsit szomorú.
Nagyfügedi Gergely
