Hogyan lehet mindennapi és különleges egyaránt? Témája az egyetemisták élete, problémája, világlátása körül forog, olyan közönséges dolgokból merítkeznek, melyeket minden, többnyire kolozsvári egyetemre járó fiatal megismer, tapasztal és átél. Viszont ezen életszakaszunk legfontosabb elemeit, s ugyanakkor ezek üzeneteit különleges módon adják át közönségüknek.

Az előadás egyedisége abban is rejlik, hogy ez rendező nélkül készült, hét színész, dramaturg és zeneszerző kollektív munkája. Improvizáció, átdolgozás, kiváló képzelőerő és fantázia, illetve több havi munka volt szükséges egy ilyen alkotás létrejöttéhez. Vicces jelenetektől a meghökkentőkig, komikumtól a tragikumig haladva, a néző teljesen beleélhette magát a történetekbe, akár csodálkozva vagy megdöbbenve, akár nevetve azon, hogy egy s más dolog saját magával is megtörtént valamilyen formában. A színészek ugyanis próbálták ( és valóban sikerült is nekik) átadni és megéreztetni a közönséggel, hogy az eseményeknek van egy humoros oldaluk, viszont a háttérben ott rejlenek az igazi szándékok, a valódi üzenetek, csak a lepelt kell róluk lerántani... Példaként a bentlakásban lakó lányokról szóló jelentet hoznám fel. A történet pozitívuma abban rejlik, hogy a lányok látszólag jól egyeznek, megosszák egymás dolgait, tanácsokat adnak egymásnak "lányos" dolgokban, viszont, amikor nyugtalanság és viszály kezd uralkodni, úgy ábrázolják őket, mint egy ólba bezárt tyúkokat, akik széttepik, szétcsípkedik egymást. Humoros, de ugyanakkor meghökkentő.

Másik pozitívum? Van. Az előadás nem egy történetet mesél el, hanem sok, össze nem függő töredéket láthatunk, melyek külön-külön is egységeket, témákat képviselnek, három év fontos eseményeit két és fél órába foglalják bele, kezdve a kicsengetéssel egészen a ballagásig (ha ennek egyáltalán részesei leszünk). Egy másik lényeges, figyelemreméltó elem, hogy egyes jelenetek nem feltétlen az egyetemisták többségét helyezik középpontba, hanem kitérnek olyan történetekre is, amelyek csak egy kisebb részét illetik, például azokat, akiknek nem sikerül elballagni, egyetemet befejezni stb. A vége, akárcsak egy anekdotának, csattanó és egyben elgondolkodtató: a ballagó ifjúról kiderül, hogy mégsem ballag, sőt el sem végezte az egyetemet, szülei pedig folyamatosan "pénzelték", annak reményében, hogy később ügyvéd lesz belőle. Édesapja, megtudván és felfogván a tényeket, megkérdezi fiától, mégis mit csináltál három évig?

Egy jó előadás elgondolkodtatja a közönséget, ráveszi arra, hogy kérdéseket tegyen fel magának, majd próbálja megválaszolni, igazából egy kihívás elé helyezi nézőit. Ez az alkotás is megteszi. Engem bizonyára kihívás elé állított, s rávett arra, hogy elgondolkodjak, mit is csináltam ha nem is három, de másfél-két év alatt? Nem könnyű megválaszolni, s lehet, hogy nem is kell. De mindenképpen igyekeznünk kell valamiben, főleg felfedezni önmagunkat, már csak azért is, ha netán megkérdezik pár év múlva, hogy mit csináltál három évig, a válasz ne az legyen, hogy semmit!

Hiszen ott volt a mamutot hazahúzó férfi, akit hűen várt kedvese a barlangban. És ez a kép még a mai napig él. Időközben a mamutból szarvas lett, a szarvasból pedig vagy pénz, vagy bevásárló szatyor. De egy valami megmaradt. A hű kedves a barlangban. Az már nem változtat semmin,hogy a barlang szép lakássá alakult,hiszen a sötétség és a bezártság megmaradt.

A kapcsolat elején minden gyönyörű. A nő ragyog, mint a gyémánt. Persze nem csak a férfin múlik, hogy a nő mindig gyémánt maradhasson. Hanem magán a nőn is. Azon, hogy kiáll –e magért, vagy hagyja, hogy a fénye szépen lassan elkopjon.

A nők mindig küzdöttek az elnyomás ellen, és valljuk be sosem volt könnyű dolgunk.

De sajnos sokan beletörődnek helyzetükbe és nem képesek kitörni és harcolni. Sok olyan történetet hallottam már, amikor a férfi maga alá gyűrte az általa szeretett nőt. A nő elvakultan a szerelemtől, pedig maga mögött hagyja szép lassan az álmait és a vágyait és igaz önmagát, hiszen hűen szolgálja párját. Itt kezdődik a legnagyobb hiba. Másoknak megfelelni és hagyni, hogy más elnyomjon minket. Nagy baj, ha mások igényei mögött a miénk csak sokadikként szerepel. Ördögi kör, ami sosem ér véget, csak egyre rosszabb lesz. Persze csak, ha hagyjuk magunkat. Ha egy nő nem boldog azt nem fedi le a legjobb smink sem, maximum az ócska hazugságok.

Sok nő veszített már fényéből a félelem miatt.

Hölgyeim, ne hagyjátok magatokat. Legyenek céljait, álmaitok, amiket megvalósítotok, és ne hagyjátok magatokat befolyásolni. Ne éljetek elnyomva, hiszen kompromisszumot mindig lehet és kell kötni. Legyen saját véleményed és akaratod. Magadnak felelj meg, hogy boldogan nézz a tükörbe, minden nap. Ha sportolni akarsz? Tedd! Ha szépülni akarsz? Tedd! Harcold ki a támogatást és ne hagyd, hogy uralkodjon fölötted bárki. Ha vagy olyan szerencsés –mint büszkén mondhatom, jómagamat- akkor ezekért nem kell harcolnod egyáltalán.

Így maradhatsz örökké gyémánt, ami mindig ragyog, és nem kérdezed magadtól kétségbeesetten évek múlva, hogy hol rontottad el?!?

Harcra fel hölgyeim, hogy sose mondhassa azt Rád bárki, hogy:

Olyan vagy, mint egy gyémánt, ami már nem ragyog.

Persze! Nekem a zene az életem, mindig is ezt szerettem volna csinálni, most nagyon boldog vagyok!

Hát ezt nem lehet megfogalmazni. Nem nagyon tudtam felfogni, szerintem abban a pillanatban senki. Úgy vártam a beköltözést, hogy aludni, enni, tanulni sem tudtam, minden gondolatomat lekötötte!

Lassan alakult ki. Már a tábortól kezdve nagyon jóban voltunk! Pontosan nem tudnám megmondani mikor éreztem először szerelmet, de azt tudom, hogy az első csók után rá se néztem más fiúkra! :)

Inkább nem volt rá lehetőségem! :) Imádok új ételeket megkóstolni, szeretem a csípős dolgokat, de például tatárbeefsteak-et is először az X-lakásunkban(- Corvin sétány, a szerk.) ettem! :) Egyáltalán nem mondanám magam válogatósnak! Szinte mindent megeszek :)

Elég alapszinten művelem. De ha kedvem szottyan kicsit főzöcskézni, azt az egész családomnak meg kell kóstolnia! Palacsintát például - a család szerint - profi módon tudok csinálni.

Nagyon meglepett a felkérés, örömmel töltött el. Nagyon megtisztelő volt, hogy egy ilyen nagy mozifilm zenéjét én énekelhettem el. A kiadómon keresztül érkezett a felkérés, mivel ők adják ki a film zenéjét az egész világon.

Sok felkérést kapok mindenféle rendezvényre, aminek szívesen teszek eleget, ha időm engedi. Ez is egy ilyen volt, nagyon jól éreztem magam, hiszen nemrég még én is egy hasonló tehetségkutatón vettem részt. Máskor is szívesen elmegyek, ha megkeresnek.

Nagyon szép élmény volt az erdélyi turné. Hatalmas szeretettel fogadták az X-faktorosokat, nagyon jó volt ott fellépni. Nagyon kíváncsi voltam, hogy hol nőtt fel Gergő, és örülök, hogy láthattam és érezhettem annak a helynek az atmoszféráját, ahonnan ő jött. Szívesen visszamennék oda.

Ally Condie amerikai írónő trilógiájának első kötete, a Matched – Egymáshoz rendelve a globális felmelegedés utáni világban játszódik. Az addigi rendszer összeomlott, és a helyén létrejött egy tökéletesnek látszó társadalom, ahol nincs munkanélküliség, bűnözés vagy betegség, de szabad akarat és véletlen sincs. A fiataloknak 17 éves korukban tulajdonságaik és képességeik alapján párt és munkát választanak, 80 éves korában pedig mindenki meghal.

A főszereplő, Cassia Párválasztó Bankettje több szempontból is különleges. Saját körzetéből rendelik hozzá a párját – legjobb barátját, Xandert –, amire korábban szinte egyáltalán nem volt példa. Hazaérve a családi számítógépen tanulmányozni kezdi a Xander adatait tartalmazó chipet, ám a kijelzőn egy másik fiú, Ky arca jelenik meg. Cassiában – életében először – felmerül, hogy a szigorúan szabályozott rendszer, amelyben él, talán mégsem hibátlan.

A Matched műfaján belül kiemelkedő alkotás lehetett volna, ha a fiatal írónő nem akart volna biztosra menni, és szinte kizárólag tizenéves körökben érvényesülni. A regény egészén érezhető egy furcsa kettősség: egy reális, jól kitalált és jól leírt jövőben kidolgozatlan, könnyen megvezethető karakterekkel találja magát szemben az olvasó. Mivel az első kötetet Condie valószínűleg csak felütésnek szánta, önálló történettel szinte egyáltalán nem rendelkezik. Megismerjük a társadalmat, a benne élők motivációit, céljait, és természetesen azt a szerelmi háromszöget is, ami miatt a fiatalok körében igen népszerű lesz, a felnőtt olvasók esetében már kevésbé. A könyv erőssége tehát a társadalomkritikában rejlik; tényleges problémákra utal vissza, és napjainkban kezdődő folyamatok következményeit vetíti előre, amelyek továbbolvasásra késztethetik azokat is, akik a pozitívumok mellett a regény hiányosságaival is pontosan tisztában vannak. A trilógia második része, a Crossed – Összefonódva már magyar nyelven is elérhető.

Ciceró Könyvstúdió Kft., 2011

- Az Úr szemszögéből-

Hová tart a világ? Túl sok a veszekedés, a viszály, a gyilkosság, az emberek nem férnek meg békében egymás mellett. Oktalanul pusztítják az állatokat és növényeket, tönkreteszik környezetüket. Unom már az emberek ármánykodását, önzését és kapzsiságát. Hitetlenségük és szófogadatlanságuk pedig egyébként is az önemésztéshez vezet. Mint az alkohol, szex és kábítószer. Így hát nincs sok értelme tovább tűrni őket. Megérettek a pusztulásra. Hiába adom intő szavamat, csak nem akarnak megjavulni. Folyton bűnbe esnek, és ez így megy már nemzedékek óta... Hálátlanok, nem érdemlik meg az én szeretetemet. Semmi jelét nem látom a javulásnak, nem bízom már tovább az emberben. Az lesz a legjobb, ha elpusztítom az életet a Földről, és újból kezdek mindent! De milyen módon tegyem ezt? Küldjek tüzes villámokat az égből, ami mindent felperzsel? A láng elemésztheti az épületeket, a fákat, állatot, embert egyaránt. Rázzam meg a bolygónkat úgy, hogy minden összedőljön? Maga alá temetve holtat és élőt, boldogot és boldogtalant? Vagy szabadítsak betegségeket az élővilágra? A járványok végigsöpörhetnének a kontinenseken, úgy elpusztítva minden élőlényt, mintha azok nem is lettek volna. Csírája sem maradna a létnek. Talán az lesz a legjobb, ha özönvizet bocsátok a földre. Hű szolgám, Noé segítségével véghez viszem tervemet. Ő hajlamos a jóra, szót fogad nekem, mindenben követi tanácsaimat... Biztosan nem fogok csalódni benne! Megparancsolom neki, hogy építsen bárkát, amin majd megúszhatja az özönvizet. Őt és családját megmentem, könyörületes leszek hozzájuk! Ők lesznek a következő nemzedék megteremtői, és bízom benne, hogy ezúttal sokkal többre fogom vinni, és munkám is meghozza megfelelő gyümölcsét!

- egy szomszéd szemszögéből-

Már hetek óta alig pihentem. Nem tudok aludni. Kinn egyre nagyobb a lárma, a zsibongás, mindenféle kopácsolások, hangok, csörömpölés. Éjjel-nappal, épphogynem megállás nélkül dolgoznak. A szomszéd és családja egy hatalmas bárka építésének fogott neki, állítólag az Úr megbízásából, én is csak valami pletykát hallottam a szemben lakó Rózsika nénitől. Szerintem baromság! Én nem hiszek az ilyesmiben! Mi az, hogy hamarosan özönvíz fogja elpusztítani a földünket? Nem a falunkat, vagy a környező falvakat, hanem az egész földet... Ó, persze! Igazából nem is tudom mire vélni ezt az egészet. Vagy megbolondult az öreg Nóé, vagy ezzel a bárkaépítéssel akarja jobban felkelteni magára a falubeliek figyelmét, vagy csak túlzásba viszi istenhívőségét, én azt nem tudom. Az igaz, hogy világéletében hívő és vallásos ember volt, de nem kéne ennyire túlzásba vigye a dolgokat... Ennek amúgysem lesz jó vége. Mire viheti, ha ekkora zűrzavart kavar? Legfeljebb felbosszantja a többi szomszédot a sok ricsajjal és lármázással. Eddig sem vitte többre, szegény családból származik, szegény maga ő is, és valószínű az is marad. Habár ,ha jól belegondolok, lehet el akarja adni ezt a bárkát, s így szeretne meggazdagodni? Hm, én ezt nem engedhetem meg! Hisz a környéken én vagyok a legmódosabb ember, engem bizony senki el nem kerülhet! S főleg nem ilyen szedett-vedett, mindjárt koldusbotra kerülő vén szipirtyó, mint ez a Noé! Mindenesetre kíváncsi vagyok, mi lesz ennek az egész felfordulásnak a végkimenetele. De egy biztos: én már sokáig nem bírom ezt a csörömpölést, és ha hamarosan nem hagyják abba, nem tudom mitévő leszek. Na, már megint elkezdték!

- Noé szemszögéből-

Egy különös feladattal bízott meg az Úr. Bárkát kell építenem magamnak és családomnak, hogy megmenekülhessünk az özönvíztől. Megkértem, engedje meg, hogy osztozzak a többiek sorsában, de nem értett egyet. Bennem is van gyarlóság, hiszen őseimtől örököltem. A gonosz vágyakat legfeljebb egy időre tudom legyűrni magamban. Azok viszont bármikor előjöhetnek, s akkor kezdődik minden elölről. Ha pusztítani akar az Úr, akkor végezzen tökéletes munkát és mindent pusztítson el! De nem egyezett bele, meg akar menteni minket. Én hiszek az Úrban és döntésében, biztosan jól tudja, hogy mit cselekszik. Teljesítem küldetésem. Bárkát fogok építeni! Velem jönnek fiaim, feleségeik és feleségem, illetve egy-egy pár az itt fellelhető valamennyi állatból. A szükséges tárgyakat is éppúgy menteni kell, mint az élőlényeket. Tű, kés, olló, hálózsák és kisszék nélkül éppúgy lehetetlen túlélni az özönvizet, mint búza, saláta, szalonna, sör és mogyoróvaj nélkül.Gondoskodnom kell ugyanakkor arról is, hogy legyen elegendő élelem mindannyiunk számára. Számbaveszem a hajózó létszámot, az utasok helyszükségletét, némi sétára is tervezek egy fedélzeti szakaszt. Felmérem az özönvizet kísérő vihar várható nagyságát. Ennek megfelelően tervezem majd meg a bárka tartószerkezeteit és vitorlázatát. Felderítem a hosszú időre szükséges élelem forrásait, számolva az elképzelhető beszerzési nehézségekkel is. A fedett hajófenékben ágyakat eszkábálok. Elkülönítem az éléskamrát az istállótól.Hamarosan minden összeáll a fejemben. Szinte magam előtt látom a bárkát. Már csak meg kell valósítani.

A bárkaépítés bizony különleges mesterség. Az ember nem tanul meg olyan szakmákat, amiről azt hiszi, hogy semmi szüksége sincs rá. Ilyet legfeljebb isteni sugallatra tesz!

Reggel, amikor zúgó fejjel, kiszáradt szájjal és iszonyú fáradtan felkeltem a földről, és átlépkedve az embereken a fürdőszobai tükörhöz mentem, hogy felmérjem a „károkat”, két gondolat ugrott elő hirtelen a fejemből. Az egyik; összejöttünk! A másik; de mi is történt pontosan? Hirtelen úrrá lett rajtam egy iszonyatos érzés. Nem is tudom pontosan leírni…. félelemtől, megdöbbenéstől és szédüléstől bódultan kivánszorogtam a konyhába, hogy egy kis folyadékot vegyek magamhoz, mivel a szervezetem erősen kiáltott már érte. A földön szanaszét voltak az üres borosüvegek, a mézes-málnás fütyülős félig kiürült üvege az asztalon állt, néhány eltörött pohárdarab a mosogatóban. Gyorsan kerestem egy még ép poharat, vizet töltöttem bele, majd elkortyolgattam, amíg visszalépkedtem a szobába, ahol a többiek még kiütve hevertek szanaszét. Felkeltettem a házigazdát, hogy elköszönjek, mert a vonathoz kellett mennem.

A tízperces frissítő séta alatt próbáltam kicsit rendezni a gondolataim. Próbáltam visszaidézni a tegnap estét, de csak foltokban maradtak meg a memóriámban. Ekkor hirtelen belém hasított a gondolat….hol van Ő? Nem aludt ott. Talán haza ment? De mikor? El sem köszönt volna? Amíg válaszolni próbáltam a kérdésekre, kiértem az állomásra, és leültem egy padra – bár nagyon hideg volt a felülete, nem bírtam megállni a saját lábamon. Az aluljáró felől hirtelen hangszálak mondták ki a nevem ismerősen csengő hangon. Megfordultam, és ott állt Ő. A megdöbbenéstől nemigen tudtam rá mit reagálni, csak egy halk helló-t vetettem oda egy ásítással és arcdörzsöléssel fűszerezve, hogy zavaromat palástoljam. Odajött hozzám, és adott egy szájra puszit. Ő nem ült le, mert rövid volt a kabátja ahhoz, hogy rá tudjon ülni, így leginkább béna, pingvinhez hasonló mozdulatokkal próbálta melegen tartani magát, és közben velem kommunikálni. Mivel a dialógunkat – a reggeli fejemben felhalmozódott kérdések miatt – fontosnak találtam, hagytam elmenni a vonatot, és úgy döntöttem, a következővel megyek.

Amikor meggyőztem őt arról, hogy teljesen biztos, hogy nem gond, ha az egy óra múlva érkező vonattal megyek, végre belevágtunk. Kiderült, hogy ő sem emlékszik kristály tisztán az eseményekre. Az első csókunk még derengett mindkettőnknek, de az utána következő dolgokat erős homály fedte, bár azt tudtuk, hogy semmi OLYAT nem csináltunk.

Aztán kicsit feloldódtunk, és vidámabb dolgokról beszélgettünk. Úgy vettem észre, feldobja, hogy párkapcsolatban van. Erre a „és kirakhatom Facebook-ra, hogy kapcsolatban vagyunk”, meg a „és küldhetek neked szívecskét is” és a „nagyon megszerettelek ám” folytonos beszólásaiból következtettem.

A vonatra már vidáman és megnyugodva szálltam föl. Örültem, hogy összefutottunk, mert különben ezen rágódtam volna naphosszat. Otthon nem mondtam senkinek semmit, csak bedőltem az ágyba, és másnap reggelig aludtam.

Teltek- múltak a hónapok. Igazán jól megvoltunk, bemutatott a haverjainak is, és együtt jártunk ide-oda. Többször elmentünk iszogatni, és bizony volt köztük olyan, aminek csúnya kimenetele lett.

Az első egy koncerten volt. Ugyan annak az együttesnek a koncertje, amin először találkoztunk a szilveszteri buli előtt pár hónappal. Gondoltam, aranyos kis „megemlékezés” lenne, mivel az együttes tagjait személyesen ismerjük, sőt össze is szoktunk járni velük is.

Úgy terveztük, a tombolás előtt elmegyünk egy kicsit alapozni páran. Sikerült nevetős részegre inni magam, és az egyik csajjal – szilveszterkor is ott volt, bár igencsak unszimpatikus volt számomra, részegen elvoltunk együtt.

Bementünk a koncertre. Én a csajszival elmentem táncolni, Ő pedig fotózott. Nemsokára én kijózanodtam, Ő viszont matt részegre tette magát.

Ahogy mentünk az állomásra az utolsó vonathoz, hirtelen hátrafordultam, megvan-e még Ő, és azt láttam hogy az unszimpi csajjal jönnek kézen fogva. Az állomáson meg majdnem lesmárolták egymást az orrom előtt. A bandából néhányan próbáltak nyugtatni, megint páran buzdítottak, hogy csapjam ki a hisztit. Végül úgy döntöttem, majd ha józanok lesznek, akkor állok elő ezzel, mert így nem lenne semmi értelme.

Felszálltunk a vonatra. Leültem egy négyesbe két másik ember mellé, akik szintén a buliból jöttek, bár nem ismertem őket. Ő leült mellém. Még részegen is feltűnt neki, hogy valami nem stimmel, de a szokásos „fáradt vagyok és fáj a fejem” egérutat választottam.

Kicsit megnyugodtam, hogy itt ül mellettem, de amikor a következő megállónál le akart szállni, mert azt hitte, neki most kell, és visszarángattam a kabinba – ezzel leégetve magam vagy 20 ember előtt -, majd jelenetet rendezett, hogy le akar szállni, kezdett ismét felgyűlni bennem a düh. Szerencsére én leszálltam a következőnél, a többiek tovább zakatoltak. Nem igazán tudom, Ő hogyan jutott haza, de megvallom, nem is érdekelt. Ürességet éreztem. Dühöt. Fájdalmat. És fáradtságot.

Másnap átmentem hozzájuk, hogy tisztázzam vele a tegnap este történteket – bár neki sejtelme nem volt, mi vár rá. Amikor beléptem a szobájába, kicsit megdöbbenve tapasztaltam, hogy minden szanaszét van. Gondolom éjjel, amikor hazatalált, csak berobbant a szobájába, és az óta nemigen tudta a széthányt holmikat a helyükre rakni. Leültem az ágyra, ő még Facebook-ozott, eleinte nem igen figyelt rám. Amikor a mesém végére értem, egyszerűen mosolygott, és flegmán ezt válaszolta: nem történt semmi, csak majdnem. Nem tudtam mit válaszolni, sírni lett volna kedvem. Hiába hajtogattam, hogy ez nekem nagyon rosszul esett, és ha legközelebb meglátom a csajt, kitépem a haját, ő csak lazán, gépiesen ugyan azt válaszolta; csak majdnem.

A nap hátralévő részében nem tudni miért, de boldog voltam, megnyugodtam. Viszont a csaj az óta is ellenszenves számomra, bár próbálom ezt leküzdeni.

Legközelebbi „orgiánk” helyszíne a Duna-part volt. Nem voltunk túlzottan sokan, csak egy szolidabb összejövetel volt. Többen hoztak sört, Ő pedig a nagypapája borából hozott jó pár üveggel. Az első kortyok nehezen mentek, mert a házi bor igencsak erős volt. Bekevertük fröccsnek, és máris csúsztak le a decik. Nem ittam túl sokat, de erősségének köszönhetően hamar és nagyot ütött.

Egy kis csoport – köztük Ő is- félrevonultak tekerni egy füves cigit, én ott maradtam a közben megrakott tűz mellett egy sráccal beszélgetni. Később Ő is csatlakozott, és még iszogatunk pár korty bort, bár én éreztem, hogy ez már talán sok lesz.

Táncoltunk, fotózkodtunk, röhögcséltünk, majd lepunnyadt a hangulat és körbeültük a tüzet. Mindenki mély beszélgetésbe kezdett a mellette lévővel, én pedig – mivel a mellettem ülő nem velem foglalkozott – szépen kidőltem a háta mögött. De szó szerint, eldőltem, mint egy zsák. A fiú mellettem megijedt, és felkiáltott. Ő odasietett, és felültetett, majd kitámasztott. Éreztem, hogy elájulok. Aludni akartam. Hirtelen valaki megszólalt, hogy indulni kell a vonathoz. Ennek viszont nem örültem, mert a kis táborhelyünk nem volt éppenséggel közel az állomáshoz.

Rajtam kívül még egy lány ütötte ki magát nagyon csúnyán, őt egy srác, engem pedig Ő segített az állomásra vezető úton. Út közben kezdett tisztulni a kép, és meglepetésemre azt vettem észre, hogy Ő sincs jobb állapotban, mint én. Nem is tudom, hogyan találtunk el az állomásig. Nem lehetett egy üdítő látvány, ahogy egy részeg pár dülöngélve mennek a megvilágított járdán, éjfél környékén. Nagy nehezen fölkapaszkodtunk a vonatra, ott a másik részeg lánnyal egymás mellé ültettek. A többiek közben felszívódtak. Járkáltak a vonaton, vagy én nem is tudom. De Ő otthagyott. Nem köszönt el, amikor leszállt, semmi. Egyszerűen felszívódott.

Amikor ez tudatosult bennem, ismét elöntött a szomorúság, de nem mélyedhettem bele a gondolataimba, mert figyelnem kellett a megállókat. Tudtam, hogy le kell szállnom, de valahogy agyban könnyebb volt eltervezni, mint azt fizikailag megvalósítani.

Azért erőt vettem magamon, és leszálltam. Arcomat megcsapta a kellemesen hideg levegő, egészen felfrissített. Lábaimat – érzésem szerint – gyorsan szedtem, elég fura érzés volt, mintha több méteres lábakkal járnék. Végre hazaértem, és behuppantam az ágyba.

Másnap délben, amikor felkeltem, iszonyatosan másnaposan éreztem magam. Sajgott a derekam, a farmerom tele volt iszapfoltokkal, a cipőm orra szanaszét rúgva. Mi történt megint? Ez volt az a pont az életemben, amikor megfogadtam; ennyire soha többé.

Kapcsolatunkban ez a probléma a vizsgaidőszak elején, konkrétabban a záró dolgozata megírásakor csúcsosodott ki.

Egy ilyen dolgozatra ugye sok időt hagynak, hiszen 30 oldalt nyilván nem lehet megírni egy hét alatt. Ő viszont arra vetemedett, hogy csupán öt napot fog rááldozni az életéből. Igencsak meglepett, mert én ezt egy fontos dolognak tartom, de végül is az ő dolgozata.

Általában hétvégén megbeszéltük, hogy ki, hogyan ér rá a következő héten, hogy össze tudjunk hozni több napot a találkozásra. Nekem az a hetem meglepően szabad volt, örültem is neki, mert alapvetően Ő nem egy elfoglalt ember. Viszont itt igencsak sikerült pofára esnem. Egyik nap sem felelt meg Neki. Megmagyarázta, hogy a dolgozat miatt. Megértettem. Gondoltam, egy hetet csak kibírok. A héten csak Facebook-on beszélgettünk, ott is csak ritkán, mert Ő közben írt.

Az első nap ráírtam, érdeklődtem, mi van vele. A szokásos „semmi, írom ezt a szart” választ láttam magam előtt a monitoron. Majd csönd. Gondolkodtam, írjak, ne írjak? De mit? Hagyjam Őt? Végül rákérdeztem, hogy zavarom-e. Erre azt válaszolta; „te sosem”. Ezen elmosolyodtam, és elkezdtem neki taglalni a napom. Nem mondhatnám, hogy tartalmas beszélgetés volt, inkább monológnak nevezném, mivel én nagy hévvel meséltem, Ő meg csak valami nyúlfarknyi válasszal nyugtatott, hogy azért figyel.

A hét második napja is így telt, viszont – a mai napig nem tudom miért – elkezdett gúnyolódni. Én eléggé fáradt voltam, így megkértem, ne csinálja. Ő viszont folytatta, és röhögött (vagy legalábbis küldte a vigyori smile-kat). Elkezdtünk vitatkozni, majd inkább leléptem, mielőtt olyat mondok, amit megbánok.

A többi nap még rosszabban végződött. Egyre inkább úgy kezelt, mint egy kutyát. Gőzöm nem volt, mi válthatja ki belőle a „nincs időm a gyerekes hülyeségeidre”, az „éretlen vagy” és a többi sértő, obszcén jelzőt, amivel engem illetett. Kétségbe voltam esve. Nem tudtam, mit tegyek. Minden nap sírva aludtam el, de gondoltam, majd ha beadja, vége lesz.

Elküldtem a beszélgetéseink néhány részletét az egyik közös ismerősünknek, aki megrökönyödve olvasta azokat. Azt mondta, hogy Ő azért ilyen hirtelenharagú és ingerült, mert most hirtelen megvonta magától az „esti töltetet”. Komolyan, lehet valaki emiatt ilyen? Eleinte viccelődtem, hogy skizofrén, mert többnyire a vitáink után fél órával úgy írt rám, mintha mi sem történt volna. De amikor a beavatott fiú elmesélte, hogy anno az egyik barátja is így végezte, lefagyott a számról a vigyor.

Megint kezdődtek az esti partik, amiken én nagytöbbségben nem vettem részt. Általában este, amikor elköszöntünk egymástól vagy Facebook-on, vagy élőben, mindig azzal fejeződött be, hogy Ő nem biztos, hogy lemegy. Legalábbis állítása szerint. Aztán másnap délben került elő holt másnaposan. Hetekig ez ment. Egyszerűen megőrjített a gondolat, hogy megint piál. Nem voltam féltékeny, vagy hasonlók. Nem tudom megmagyarázni. Csak éreztem. Aztán egy nap belém hasított egy érzés, mintha az agyamban fölkapcsolták volna a kislámpát. Igen…én is függő vagyok. TŐLE függök. Jó kedvem van, ha velem van. Ha nincs velem, hiányérzetem van. Egyre több és több időt akarok vele. Függő lettem. És ez megrémiszt…

A 2010 nyarán, Kulka János és Nagy Ervin főszereplésével bemutatott, és azóta jóval a 100. előadásán túl járó Esőember után ismét egy hollywoodi klasszikust állít színpadra az Orlai Produkció, ezúttal a Dustin Hoffman és Meryl Streep főszereplésével világsikert aratott Kramer kontra Kramer látható majd a Belvárosi Színház műsorán.

Orlai Tibor: Ebből a két évből körülbelül egy év volt, amíg a jogokat meg tudtuk szerezni. Rengeteg prezentációt kellett tartanunk arról a jogtulajdonosoknak, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, milyen előadásokat csinálunk itt Budapesten. Mindenre rákérdeztek, meglehetősen komoly volt az elbírálási eljárás. Újabb egy év volt a szervezés, hogy most be tudjuk majd mutatni az előadást. A premier június végén lesz.

Orlai Tibor: Valójában ez a véletlenek összjátéka. Mindkettő tényleg véletlen volt, hiszen nem úgy keresek darabokat, hogy mi volt nagy siker a '80-as években, és azt csináljuk meg. Mindkét esetben az eredeti regény írója saját maga készített dramatizált változatot a művéből, kvázi egy színdarabot. Mi pedig találkoztunk ezekkel a darabokkal – és lecsaptunk rájuk. A Kramer kontra Kramer esetében Avery Corman még most is bele-belejavít a saját színdarabjába; még az olvasópróba előtt is érkeztek változtatások. Ez azért is lehet, mert ezzel az előadással az Orlai Produkció tulajdonképpen világpremiert tart. Az író által készített darab színházi bemutatójára a világon először Magyarországon kerül sor.

Orlai Tibor: Általában Zöldi Gergely barátommal közösen szoktunk keresni darabokat, de van egy csapat, akivel mindig egyeztetünk, ha találunk valamit.

Orlai Tibor: Az az igazság, hogy számomra abszolút fontosságú a művészek stabilitása, hogy jól érezzék magukat azokban a produkciókban, amikben benne vannak. Az olvasópróbán mindig el szoktam mondani: nem azért hozunk létre egy előadást, hogy kipipáljuk, hogy megint volt egy bemutatónk, hanem részben azért, hogy minden résztvevő úgy jöjjön be, akár a századik előadásra, hogy örül, hogy ezt a darabot játsszuk. Ez egy szemlélet, ami az egész munkafolyamatot jellemzi. Ez jó hatással van a művészekre is, hiszen stabil, biztos hátteret éreznek maguk mögött. Szerintem ez sok szempontból hozzájárul a sikerekhez. A szerepválasztásnál ezúttal az volt a fő szempont, hogy a Kramer kontra Kramer színpadi változatában – a filmmel ellentétben, ahol Meryl Streep csupán mellékszereplő lehetett – két nagy szerep van: az apa figurája mellett az író ugyanis hangsúlyosan kezelte a női főszereplő karakterét is.

Igazából a női főszereplőről hamar eldőlt, hogy Kovács Patrícia lesz. Vele régóta szeretnénk együtt dolgozni, és most adódott egy lehetőség. A férfi főszereplő kiválasztása hosszabb folyamat volt, mert sok egyeztetési probléma lépett fel – de nagy öröm, hogy végül Nagy Ervin elvállalta. Nagyon fontos a rendező személye is, hiszen az a jó, ha olyan színészekkel dolgozhat együtt, akik érdeklik és izgatják, akikből ki akarja hozni a maximumot. Rába Roland azonnal igent mondott a felkérésre, mert a történet és a színészek is azonnal érdekelni kezdte. Vele is régóta készültünk arra, hogy együtt dolgozzunk.

Orlai Tibor: Mindig igyekszem olyan darabokat találni, amelyek amellett, hogy szélesebb közönségréteghez szólnak, mindig aktuális társadalmi problémákkal és alapvető emberi kérdésekkel foglalkoznak, továbbgondolásra késztetve a nézőt. Azt gondolom, a Kramerből lehetne csöpögős, szentimentális, amerikai történetet csinálni az apáról és gyerekről, de engem nem ez izgatott ebben a darabban. Izgatott a család kérdése, a családon belüli feladatmegosztások, illetve a nők szerepe. Miért van az, hogy a nők itthon a saját útjukat akarják járni – és ez talán még inkább igaz az értelmiségi rétegbe tartozó hölgyekre –, és ez mit is jelent pontosan? Amikor a ’80-as évek elején bemutatták a filmet a mozikban, akkor ez még nem volt ennyire aktuális kérdés Magyarországon, mint most. Nagyon foglalkoztatott a történetben az is, hogy a férfiak hibája-e, hogy az a sztereotípia alakult ki velük kapcsolatban, hogy semmi mással nem foglalkoznak, csak a pénzkereséssel és a munkahellyel – vagy legfeljebb a konditeremmel. Miért nem foglalkozik a saját gyerekével? Vagy ez csak akkor történhet meg, amikor egyedül marad és rákényszerül? Ezek szerintem nagyon izgalmas kérdések.

Bár a futamot megelőző időmérőn Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót, a versenybírák olyan büntetést szabtak ki rá, hogy csak az utolsó rajtkockából vághatott neki a barcelonai futamnak. Minden bizonnyal Pastor Maldonado örült ennek, aki életében először indulhatott az első helyről. Mellőle Fernando Alonso, mögüle pedig Kimi Raikkönen rajtolhatott.

Az indulást Alonso kapta el a legjobban, megelőzte Maldonado-t, jól jöttek el a Mercedesek is. Parádésat rajtolt Felipe Massa is, aki a 16. helyről a 11. helyre lépett előre. Szinte mindenki lágy keverékű gumikon rajtolt, az abroncsok nem bírták sokáig, és már a 7. körben megkezdődtek a kerékcserék. A versenyt vezető Alonso a 11. körben állt ki friss gumikért, majd a 3. helyre állt vissza.

A futam 13. körében Schumacher került összetűzésbe Sennaval a pálya 1-es kanyarjában. A német hibája miatt mindketten a kavicságyban kötöttek ki. A Mercedes pilótája feladni kényszerült a versenyt, de Senna sem bírta sokáig bal hátsó defektjével, a következő körben búcsúzott.

A 17. körben Webber mellett mentek el négyen. A Spanyol Nagydíj 19. körében Alonso, Maldonado volt az első három sorrendje. A 24. körben a Williams kihozta Maldonado-t, taktikai váltással akartak Alonso elé kerülni. A 27. körben a Ferrari pilótája ment ki kerékcserére, bejött a Williams taktikája, Maldonado megelőzte Alonsot.

A verseny 29. körében Sebastian Vettel, és Felipe Massa boxutca áthajtásos büntetést kapott a sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt.

A 33. körben Kobayashi előzte meg Buttont és a 7. helyre lép előre. A futam 36. körében újabb áthajtásos büntetésre került sor, amit Pick kapott a kék zászló figyelmen kívül hagyása miatt. A 38. körben Vettel előzte meg Buttont a 7. helyre jött fel. A 40. körben Hamilton megelőzte a Toro Rossokat, Perez pedig kiállt a versenyből.

A 41. körben újabb előzésekre került sor. Először Massa ment el di Resta mellett így a 10. helyre került, majd Button előzte meg a Ferrari brazil pilótáját. A 42. körben Alonso, Raikkönen, Maldonado volt az első három sorrendje. A 43. körben Vettel jött ki az 5. helyről kerék, és orrkúp cserére, majd a 10. helyre állt vissza. A 45. körben Alonso kiállt kerékcserére a vezető helyről, és a 3. helyre tért vissza Maldonado mögé. A 47. körben Maldonado megelőzte Raikkönent, és az első helyre jött fel.

13. körrel a 66 körös verseny vége előtt Raikkönen jóval gyorsabb volt, mint az előtte autózó Alonso, de megfogni nem tudta. Az 59. körben Vettel Buttont előzte meg, a 8. helyért. Két körrel később Kobayashi ment el Rosberg mellet, és megszerezte az 5. helyet. A 63. körben Hamiltont előzte meg külső íven Vettel és a 7. pozícióba lépett előre. A verseny vége előtt két körrel a Red Bull pilótája megelőzte Rosberget is, így végül a 6. helyen zárt.

A Spanyol Nagydíjat Pastor Maldonado (Williams) nyerte meg, élete első futamgyőzelmét aratva, Fernando Alonso és Kimi Raikkonen (Lotus-Renault) előtt.

A világbajnoki pontversenyt öt futamot követően a címvédő Sebastian Vettel vezeti 53 ponttal. A következő verseny két hét múlva május 27-én a Monacói Nagydíj lesz.

Ismerve Fligeauf Bence korábbi filmjeit, ha nem is tudtam pontosan mire számíthatok, nem ért nagy meglepetés a film technikai megoldásait tekintve.

A történet kibontása lassú tempójú és csak az utolsó szakaszban, a végzetes percekben gyorsulnak fel az események, nincs köze a hatásvadászathoz, az egész film alatt gondosan felépített struktúra indokolja ezt.

Becsomagolja a lényeget, az embert, elfedve a sorsot, amelyet élt és elfedve a sebeket, amelyek érdemtelenül okozták halálát, hogy megvonhassunk a vállunkat és azt mondhassuk: "Meghalt? Na és, cigány volt."